EUR/HUF, EURHUF

Az euró/forint árfolyama, az euró és a forint alap tulajdonoságai, eredetük

Aki a devizapiacon sikeresen kíván kereskedni a devizákkal, annak is napra késznek kell lennie a különféle gazdasági folyamatokat és a devizák árfolyamait illetően. Egy idő után ugyanis meg fogja látni az összefüggéseket a görbék és a történések között.

Jelen esetben az euró/forint árfolyam fogalmát határozzuk meg, hiszen ezek így együtt a magyar devizapiacon az egyik legjelentősebb, leggyakrabban előforduló devizapárnak felelnek meg. Az euró (devizakód: EUR, szimbólum:€) az Európai Unió hivatalos fizetőeszköze.

A uniós 27 tagország közül 17 tagállam az uniós intézményekkel együtt használják ezt a pénznemet fizetési eszközként. Az eurózónát azokat a tagállamok alkotják, amelyek esetében már az euró szolgál hivatalos fizetőeszközként. Talán kevesen tudják, de világszerte mintegy 175 millió ember (ebből 150 millióan Afrikában) használja az euróhoz kötött pénznemeket. Az euró erős bázisát jelképezi, hogy megjelenése óta ez a pénznem szolgál a világ második legjelentősebb tartalékvalutájául. Az amerikai dollárt követően ezzel bonyolíthatjuk le a legnagyobb forgalmakat.

Ha már csak az eurózónát vesszük alapul, akkor ez a térség számít a világ második legnagyobb gazdaságának. A forint létezése óta már több országban is használatos fizetési eszköz volt. A magyar forint (devizakódja: HUF) ma Magyarország hivatalos pénzneme. A középkorban a leghíresebb aranyérmekén tartották számon a forintot. Károly Róbert magyar uralkodó volt az első Európában, aki országában bevezette az aranyvalutát.

A magyar aranyforintos időszakot (1325-1553) követően az ezüstalapú forint (1750-1892) korszaka következett. A 18- századi Habsburg Birodalom által vezérelt óriási erejű gazdasági fejlődésnek köszönhetően a pénzrendszert is egységesítették. Mária Terézia 1762-ben bocsátotta ki a Habsburg Birodalom első bankjegyét, amely 5, 10, 25, 50 és 100 forintos címletekből állt. A forint elnevezésű bankjegy 1848 nyarán látott napvilágot, amikor Kossuth Lajos akkori pénzügyminiszter azzal próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, hogy az udvar tiltakozása ellenére önálló magyar bankjegyet bocsátott ki. Ez volt a forint.

A II. világháborút követően 1946. augusztus 1-jén vezették be a pengő helyett ismételten a forintot az 1945-1946 évi hiperinflációt követően, amely még szintén aranyalapú pénz volt a kibocsátásakor. Akkoriban1 kg arany 13 210 Ft-nak felelt meg. Magyarország hivatalos fizető eszköze 2004-es európai uniós csatlakozása után is megmaradt a forint szintjén. Ígéretek már születtek arra nézve, hogy mikor vezetik be nálunk is az eurót. Elvileg már 2006-ra is várták, azonban egyelőre még nem tudjuk azokat a gazdasági számadatokat elérni, ami elérhető távolságba helyezné, hogy nálunk is az euró legyen a hivatalos fizetőeszközünk.

Az EUR/HUF devizapárosának árfolyam-alakulását a különféle elemző görbék segítségével tudjuk nyomon követni. Azt, hogy az árfolyam vajon melyik irányba mozdul el, a nemzetközi hangulatból is ki lehet következtetni, főleg akkor, ha a görbére pillantva technikai szemmel is tekintünk ábrára.

EUR/HUF árfolyamáról információkat az oldalunk elemzés menüpontjában találhat. EUR/HUF technikai helyzetképek:

 

További EURHUF elemzésért kattintson ide!