Vegyes hír

Befejezés előtt a fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakítása

Kategória: 

A fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításának utolsó lépcsője az ágazati közreműködő szervezetek minisztériumokba integrálása, ezzel a lépéssel fejeződik be a tavaly augusztusban megkezdett folyamat - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI kérdésére.

    A Magyar Közlönyben múlt pénteken megjelent kormányhatározat szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma látja el április 15-étől a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, a Közlekedés Operatív Program, a Környezet és Energia Operatív Program, valamint a Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatainak kezelésével kapcsolatos, jelenleg közreműködő szervezetek útján végzett feladatokat.
    A Miniszterelnökség írásos válaszában hangsúlyozta: a fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításának eredményeképpen minden tárca teljes feladat- és felelősségi köre tisztázódott az általa koordinált operatív programok végrehajtásával kapcsolatosan. Ezt követően csak a tárcák hatékonyságától függ az uniós források felhasználásával összefüggő feladatok teljesítése. Az átalakítás hozzájárul a felelősségi körök egyszerűsítéséhez, egy operatív programhoz egy végrehajtó szervezet tartozik majd.
    A Miniszterelnökség válasza szerint minden minisztérium számít a beolvadó közreműködő szervezetekben dolgozók munkájára. A minisztériumokon belüli létszámváltozásról még nincsenek pontos adatok, mert a március 15-ig elkészülő ütemterv alapján indul az átalakítás.
    A kormányhatározat szerint a közreműködő szervezeti feladatokat ellátó gazdasági társaságok munkatársainak a 2013. évre nem fizetnek ki bónuszt, jutalmat.
    A kormány határozott szándéka az intézményrendszeren belüli bérek egységesítése - közölte a Miniszterelnökség.
    Közölték, a munkatársak kemény munkát végeztek az elmúlt években, de számtalan kihívás áll még előttük, hiszen csak 2015 végén zárják a 2007-2013 közötti fejlesztési periódus pénzügyi elszámolásait. A várakozások szerint valóban forrásvesztés nélkül zárul majd ez az időszak, ami megteremtheti az alapját bármilyen jutalom kifizetésének - fogalmaznak.

(elemzeskozpont.hu, MTI)

 

tőzsde tanfolyam, forex képzés

 

Tanuljon meg Ön is a gyakorlatban kipróbált, rövid távú FOREX skalp kereskedési technikáka! 

Részletek, eredmények, bemutató videók ide kattintva érhetők el! >>

Oktatóanyagaink tőzsde és forex kereskedéshez

Kezdőknek:

Kezdőknek és haladóknak teljes, otthonról végezhető tanfolyam:

Napon belüli, daytrade technikák kezdőknek és haladóknak:

 Forex és tőzsde oktatóanyagaink áttekintő oldalának megnyitásához kattintson az alábbi képre!

Legújabb tartalmak

Leminősítette Görögországot a Moody's

Leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a hivatalos hitelezők nyújtotta további pénzügyi támogatás nélkül Görögország előbb-utóbb törlesztési

Közép-Európa ipara nem vesz tudomást a görög válságról

Londoni pénzügyi elemzők szerint a szerdán ismertetett júniusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) arra vallanak, hogy a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozóipara nem vesz tudomást az eszkalálódó görög adósságválságról.William Jackson, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza közölte, hogy a cég által a magyar, a cseh, a lengyel, az orosz és a török gyáriparra kiszámított, súlyozott BMI-átlag júniusban 50,7-re emelkedett az e térségre májusban kiszámított 50,1-ről,

Az Eurócsoport kivárja a vasárnapi népszavazás eredményét

Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport egységesen úgy döntött, hogy minden további tárgyalás előtt kivárja a görögországi népszavazás eredményét - közölte az egyik mikroblog-oldalon a szlovák pénzügyminiszter.  "Ne kössük a szekeret a lovak elé" -

A vártnak megfelelő az ISM index

Az előzetes elemzői konszenzusnak (53,2), megfelelő,  azt kissé felülmúló 53,5 pont a július havi ISM index értéke. Az index április óta emelkedő tendenciát mutat, kedvezőek tehát a megkérdezett vállalatok körében a jövőre vonatkozó előzetes várakozás (pl megrendelések számának alakulása stb.) Az újabb kedvező amerikai makroadat

Délutáni tőzsde, forex áttekintés S&P500, DAX, arany, olaj, forex: EUR/USD, GBP/USD, EUR/HUF

Délutáni tőzsde, forex áttekintésünkben azt nézzük meg, hogy a reggeli áttekintésünkhöz képest milyen változások történtek.

S&P500 index

Alapvetően jó hangulat uralkodik a tőzsdéken, ez látszik az SP500 index grafikonján. A hírek tekintetében a görög válság rendezésében új fejlemény, hogy Ciprasz görög miniszterelnök bejelentette, hogy hajlandók a hitelezők feltételeit elfogadni (néhány apró módosítási kérése lenne).

DAX: Mikor jön a fordulat?

Egy csökkenő trendcsatorna határozza meg hónapok óta a DAX árfolyamát. Legutóbb a hét elején a görög dráma fellángolásakor pattant le a kurzus a csatorna felső széléről. Két csökkenő napot követően a mai kereskedésben már megpróbált talpra állni az index, de egyelőre erőtlen az emelkedés. Lefelé pedig bőven van még tér, a 10.590 pontnál húzódó 200 napos mozgóátlag fordíthatná meg az emelkedést, ezért a fordulatra továbbra is várni kell.- tudtuk meg az Erste elemzéséből.

Merkel: Nem tehetünk mást, minthogy nyugalommal várunk

Az ajtó továbbra is nyitva áll a görög kormánnyal való tárgyalások előtt, de egy új segélyprogramról csakis a hét végére tervezett görögországi referendum után lehet tárgyalni - jelentette ki a Bundestag szerdai rendkívüli ülésén Angela Merkel kancellár. "Az ajtó mindig is nyitva volt, és nyitva is marad a tárgyalások előtt, de az újabb tárgyalásokkal meg kell várni a vasárnapi népszavazást"

Oldalak