Regisztráljon portálunkon, és 15 órányi Tőzsde és FOREX oktatóvideókhoz férhet hozzá azonnal!
Regisztrációhoz kattintson ide!
Az arany árfolyama 29 éve nem látott emelkedéssel zárta az év első hónapját. Az ezüst pedig még a sárga nemesfémnél is fényesebben tündökölt, és dollárban számolva 16%-ot meghaladó erősödéssel fejezte be a januárt. Az erős dinamikával bekövetkezett emelkedések mostani fázisában már egy korrekció lenne szükséges a fenntartható növekedés érdekében, máskülönben a piacok túlpörgése fenyeget.
A nemesfémek idén januárban rég nem látott emelkedéssel kényeztették el a befektetőket. Az arany és az ezüst teljesítményével egyértelműen maga mögé utasította a részvény- és a kötvénypiacokat, de a két legfontosabb nemesfém az egyéb ipari nyersanyagokkal és devizákkal szemben is verhetetlennek bizonyult. Ugyanakkor a részvénytulajdonosoknak sem lehet okuk panaszra, hiszen mind az amerikai S&P 500, mind pedig az Egyesült Államok 30 legfontosabb tőzsdei vállalatának árfolyamát mutató Dow Jones index is szépen emelkedtek. Érdekes megfigyelés ennek kapcsán, hogy az amerikai részvényárfolyamok januári trendje meglehetősen jó indikátor az év egészére nézve, vagyis amilyen a január, nagy eséllyel úgy alakulhat az év egésze. Ez a „január barométernek” nevezett jelenség az 1950 óta eltelt 60 évben csaknem 90%-os megbízhatósággal működött, ezért sokak számára megerősítést jelent az amúgy bizonytalan kilátások közepette.
Az arany árának aktuális előretörése a hosszútávra tervező befektetők vásárlásainak tudható be. Az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok közül a világszerte legnagyobb, az SPDR Gold Trust készletei például csak az év eleje óta már 22,6 tonnával növekedtek. Lendület adnak az árfolyamnak ezen túl a további monetáris lazítás körüli spekulációk, amelyekben nem csak az Egyesült Államok és Kína kerülnek említésre, hanem Európa is. Elemzői várakozások szerint a Bank of England a most következő héten a mennyiségi hígítás újabb fordulóját harangozhatja be, ami a nemesfémek további drágulását eredményezheti.
Az ezüstbe fektet
ő tőzsdén kereskedett alapok szintén jelentősen növelték a készleteiket a Bloomberg hírügynökség összesített adatai szerint. Januárban közel 300 tonnányit vásároltak a szürkésfehér nemesfémből, miközben azok a befektetők sem tétlenkedtek, akik fizikai formájában vásárolták az olcsóbbik nemesfémet. Az USA pénzverdéje 6,11 millió unciát (190 tonna) értékesített a népszerű Ezüst Sas befektetési érmékből januárban, ami minden idők második legjobb havi eladási adata. Egyidejűleg megháromszorozódott a spekulatív befektetők nettó long pozícióinak a száma, ami az ezüstárfolyam januári emelkedésének szintén egyik fő motorja lehetett.
A nemesfémárak kirobbanó formájukat tehát az erős nemzetközi keresletnek köszönhetik. Ennek hátterében változatlanul az európai pénzügyekkel kapcsolatos aggodalmak állnak. Görögország és Portugália stabilan beírták magukat a hírügynökségek heti jelentéseibe. A görög államcsőd minden eddigi politikai erőfeszítés, pénzügyi mentőöv és adósságelengedés ellenére már csak idő kérdése. Hasonlóan megkopott cipőben sántikál Portugália is, a múlt hét elején megtartott európai csúcsértekezlet sztárvendége. A lisszaboni kormány jelenleg csak 16%-os hozamszint felett képes a piacokon tőkét szerezni a tízéves kötvényeire, és ezért hamarosan már újabb külső segítségre szorulhat. Londoni pénzügyi elemzők ennek fényében azt sem zárják ki, hogy a kisebbik ibériai ország 2013-ban akár törlesztésképtelenné válhat. Mindebből jól látszik, hogy a szuverén adósságproblémák kérdése a piacokat még jó ideig foglalkoztatni, és a nemesfémek árát jótékonyan segíteni fogja.

Miközben az arany dollárban számított árfolyama egy rohamos emelkedést követően két hónapja nem látott magasságokba érkezett, az elmúlt héten már erős ellenállási szintekkel találta szembe magát. Egy profitrealizálás kiváltotta kisebb korrekció egészséges reakció lenne ezek után. A leforduló árfolyamnak lenne tere a csökkenésben 1.700 dollárig is, ahonnét következő fázisába léphetne az emelkedés, elsőként 1.790 dollár irányába. 1.700 dollár alatt azonban ingoványos terület kezdődik, amelyre lépve, besüppedhet a kurzus az 1.610-es szintekig.

Az ezüstár eróziója december végén megfordult, és az azóta kialakult emelkedés sikeresen vette a technikai akadályokat. A következő ilyen akadály a most elért 33,85 dolláros szinten tornyosul. A bikák és a medvék párharcának kimenetele itt még bizonytalan, egy további emelkedéshez ennek az ellenállásnak az egyértelmű eleste lenne szükséges. Amennyiben magabiztos módon sikerülne a kitörés felfelé, akkor 35,42 dollárig mehetne el a kurzus, ahol aztán izgalmas csata bontakozhatna ki a grafikonban piros színű 200-napos mozgóátlag, az április végétől kiinduló csökkenő trend felső diagonálisa és a már említett horizontális ellenállás összefutó hármasából. Itt azonban még nem tartunk, egyelőre a rövidtávú emelkedő trend megvédése a cél az egyre fokozódó korrekciós szükséglet mellett. A korrekció első felvonása 32,50 dollárig nyúlhatna vissza, ahonnét kapaszkodók híján még további 2 dolláros csökkenés is bekövetkezhetne a jelzésértékű 50-napos mozgóátlag magasságáig.

Kövessen Ön is az arany árfolyamát a traderforum reggeli elemzéseivel. Részletekért Kattintson ide!
(elemzeskozpont.hu, forrás:aranypiac.hu)
Friss hozzászólások
1 hét 1 nap
1 hét 1 nap
2 hét 6 óra
2 hét 14 óra
2 hét 2 nap
2 hét 5 nap
2 hét 5 nap
3 hét 4 óra
3 hét 1 nap
3 hét 2 nap