Az OTP féléves jelentése
Lényegesen erősödő forint, javuló magyar kockázati megítélés, de továbbra is gyenge működési környezet; csoportszinten vegyes makrogazdasági teljesítmény 2012 első félévében a forint nemzetközileg az egyik legjobban teljesítő fizetőeszköz volt, ezzel június végére a záróárfolyam q/q 2,5%-ot, a 2011. év végi szinthez képest pedig mintegy 7%-ot erősödött az euróval szemben, a svájci frankkal szemben pedig hosszú idő után újra 240 forint alá került. Jelentősen mérséklődtek az állampapír hozamok, a szuverén CDS spread az egy évvel ezelőtti szintre csökkent.
Az ország kedvezőbb piaci megítélése egyértelműen az IMF/EU-tárgyalások felújításával kapcsolatos pozitív várakozásokhoz köthető. Az első negyedévi GDP 0,7%-kal esett vissza, a belső fogyasztás és beruházás továbbra is negatív tartományban mozog, a nettó export növekedése pedig a gyengülő nyugat-európai keresletnek köszönhetően mérséklődik. A Széll Kálmán terv 2.0 intézkedései, valamint a parlament által elfogadott 2013-as költségvetési előirányzatok a költségvetési egyensúly fenntartásának és a foglalkoztatottság növelésének irányába mutatnak.
A Bankcsoporton belül az orosz gazdaság a várakozásokhoz képest nagyobb ütemben nőtt, az első negyedévi GDP-bővülés 4,9%-os volt, de kedvezően alakult a szlovák (+3%), ukrán (+2%) és bolgár (+0,9%) gazdasági teljesítmény is. A magyarnál nagyobb volt a visszaesés, a horvát és szerb gazdaságban (egyaránt -1,3%), míg a román gazdaság gyakorlatilag stagnált. Konszolidált eredményalakulás: 37,0 milliárd forintos 2Q korrigált adózott eredmény, a nettó kamateredmény mérséklődését ellensúlyozó javuló díj- és jutalékbevétel, változatlanul jelentős leánybanki eredmény hozzájárulás, kiváló tőkehelyzet, stabil likviditás
Az OTP Csoport első félévi számviteli adózott eredménye a pénzügyi szervezetek különadójának és a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének negatív, illetve a részesedés értékvesztés adópajzsának pozitív hatásával együtt 53,9 milliárd forint (2011 1H: 74,5 milliárd forint), e tételek nélkül pedig 80,8 milliárd forint volt.
Utóbbi 9%-kal marad el a bázisidőszak teljesítményétől. A második negyedéves számviteli eredmény 41,1 milliárd forint volt, ami lényegesen nagyobb, mint az előző negyedév eredménye. A fő magyarázat, hogy a korrekciós tételek nagysága és előjele egyaránt változott. Az első negyedévben egyrészt elszámolásra került a pénzintézeti különadó 2012. évet terhelő teljes, 29 milliárd forintos összege, illetve a devizahitelek végtörlesztése kapcsán is jelentkezett még 1,8 milliárd forint veszteség. Ezzel szemben a második negyedévben a számviteli eredményt javította az OTP Bank egyedi mérlegében szereplő szerb és montenegrói leánybanki részesedések értékvesztésének (15,0, illetve 5,9 milliárd forint magyar számvitel szerint) 4,0 milliárd forintnyi pozitív adóhatása. A második negyedév korrigált adózott eredménye 37,0 milliárd forint volt (-15% q/q). Miközben a működési eredmény gyakorlatilag változatlan maradt, a kockázati költségek 5,4 milliárd forinttal nőttek és a negyedéves adóterhelés is magasabban alakult.
Az elmúlt negyedévhez hasonlóan továbbra is jelentős a külföldi leányvállalatok profithozzájárulása: 2012 2Q-ban és 1H-ban a korrigált adózott eredmény egyaránt 42%-a származott a külföldi csoporttagoktól. 2012 első hat hónapjában a külföldi csoporttagok összesen 34,0 milliárd forinttal járultak hozzá a konszolidált eredményhez, szemben a bázisidőszak 26,8 milliárd forintjával. A Bankcsoport 2012. második negyedévi egyedi tételekkel korrigált működési eredménye 112 milliárd forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévivel, míg a hat havi eredmény 4%-kal haladja meg a bázisidőszakot.
A Bankcsoport az elmúlt negyedévekben egyedi tételek nélkül kiegyensúlyozott működési eredményeket produkált. A korrigált teljes bevétel összességében kedvezően alakult (2Q: 208 milliárd forint, 1H: 417 milliárd forint), ezen belül a korrigált nettó kamatbevétel az alacsonyabb nettó kamatmarzs, valamint a csökkenő kamatozó eszközállomány miatt q/q 5,2 milliárd forinttal csökkent, ugyanakkor a nettó jutalékeredmény 3,9 milliárd forinttal bővült. A hat havi korrigált kamateredmény y/y 7%-kal, a díj-, jutalékeredmény pedig 6%-kal javult. A féléves nettó kamatmarzs stabilan magas (6,45%). Ezen belül a magyarországi korrigált kamatmarzs y/y 24 bázisponttal csökkent, miközben az orosz marzs közel 1%-ponttal javult. A működési költségek q/q változatlan szinten maradtak, az egyedi tételek nélküli 2Q kiadás/bevétel mutató (46,2%) megegyezik az előző negyedévivel, míg az első féléves mutató (46,2%) 1,7%-kal nőtt y/y. Az árfolyamszűrt hitelállományok az elmúlt negyedévben 0,4%-kal, y/y 2%-kal csökkentek, a betétek volumene nem változott. Mindennek eredményeként a „nettó hitel/betét+retail kötvény” mutató (100%) devizaárfolyam-hatástól szűrten q/q és y/y egyaránt javult (1%-ponttal, illetve 5%-ponttal). A Bankcsoport stabil likviditási pozíciói nem indokoltak devizában denominált tőkepiaci forrásbevonást vagy megújítást.
A banküzem által termelt folyamatos többletlikviditás lehetővé tette a swap állomány csökkentését. Az elmúlt hat hónap egyetlen jelentősebb kötvénypiaci tranzakcióját az orosz leánybank hajtotta végre: márciusban 6 milliárd rubel forrást vont be a helyi piacról. A hitelportfólió minőségének romlása 2012 második negyedévében 64 milliárd forintos kockázati költségképzést eredményezett (+9% q/q), a hat havi kockázati költség (123 milliárd forint) a bázisidőszakhoz képest 15%-kal nőtt. A 90 napon túl késedelmes („DPD 90+”) portfólió aránya 18,8%-ra nőtt. Az árfolyamszűrt problémás hitelképződés jelentősen gyorsult q/q, 80 milliárd forintos nagysága az elmúlt nyolc negyedév legmagasabb értéke. A portfólióromlást részben a 2011. végi forintgyengülés késleltetett hatása, illetve néhány egyedi magyar vállalati ügylet okozta, de jelentősen nőtt az orosz és ukrán problémás állomány is. A DPD90+ fedezettség (76,6%) a magas céltartalékképzés ellenére q/q romlott, szintje a 2011 év végivel megegyező.
Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója javult, 2012. június végére 17,9%-ra emelkedett (+0,8%-pont q/q), az elsődleges tőke (Tier1 ráta) nagysága 14,4%-ot tett ki. Az OTP Bank egyedi tőkemegfelelési mutatója 2012. június végén 18,6% volt, ami 2011 végéhez képest 0,6%-pontos javulást jelent. Az elmúlt hat hónapban három leánybanknál került sor tőkeemelésre: a román leánybank 140 millió lej (9,3 milliárd forint) tőkejuttatást kapott, míg a szerb és montenegrói leánybankoknál alárendelt kölcsöntőke törzsrészvénnyé konvertálására került sor 19, illetve 12 millió euró összegben.
OTP Core: csökkenő adózott eredmény, romló működési eredmény, mérséklődő hitelállományok, gyorsuló portfólióromlás A Bankcsoporton belül az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) 2012 második negyedévében bankadó nélkül 22,8 milliárd forintos adózott eredményt realizált (-6% q/q), ezzel a féléves eredmény 47,1 milliárd forint volt, mely a bázisidőszaktól 25%-kal marad el. A visszaesés negatív hatású egyedi tételek mellett a féléves működési eredmény 12%-os csökkenésének és a kockázati költségek 9%-os növekedésének az eredője. A negyedéves és féléves bevételek egyaránt 4%-kal csökkentek döntően a kamatbevétel zsugorodása miatt. Utóbbi a végtörlesztés miatt is csökkenő kamatozó állományok és visszaeső betéti marzsok együttes hatása. A féléves működési költségek ellenben 8%-kal nőttek y/y, részben a behajtási tevékenység fokozása, részben a magyarországi adóemelések és a betétbiztosítási díj emelése miatt. A kockázati költségek y/y 9%-kal emelkedtek.
Ebben a félév során a gyorsuló portfólióromlásnak volt fő szerepe. A továbbra is erős romlást mutató deviza jelzáloghitelek mellett a nagyvállalati hitelek minősége is jelentősen romlott q/q. Azonban a negyedéves kockázati költségek 9%-kal csökkentek q/q, így a problémás hitelek céltartalékkal való fedezettsége romlott (2Q: 78,3%). A hitelállomány 9%-kal csökkent y/y, 1%-kal q/q árfolyamszűrten. A legszámottevőbb visszaesést a jelzálog portfólió szenvedte el (-12% y/y), de jelentős volt a corporate állományok csökkenése is (-8%). Kivételt egyedül a mikro- és kisvállalati hitelek jelentenek: itt az állományok y/y 10%-kal, az elmúlt negyedévben pedig 5%-kal bővültek. A mérsékelt hitelkereslet szinte valamennyi termékkategóriára jellemző. Az új jelzáloghitel folyósítások esetében az OTP Bank őrzi vezető pozícióját, piaci részesedése 2012. második negyedévben 33%-os volt. A folyósítás 2012. első féléves összege (60,1 milliárd forint) ugyan lényegesen magasabb az egy évvel korábbinál, azonban a válságot megelőző teljesítménytől továbbra is jelentősen elmarad. A személyi kölcsönök esetében az új folyósítások terén a Bank piaci részaránya ugyan kiemelkedően magas (2012 1H: 58%), a gyenge kereslet miatt azonban a folyósított állomány csökken (2011 1H: 25, 2012 1H: 24 milliárd forint). Az árfolyamkorrigált betétállomány retail kötvényekkel együtt y/y 7%-kal, q/q 1%-kal csökkent.
Ezen belül a retail betétek (retail kötvényekkel együtt) y/y 4%-kal, q/q 2%-kal estek vissza. A corporate betétek y/y 13%-kal csökkentek, állományuk az elmúlt negyedévben változatlan maradt. A Bank „nettó hitel/(betét+retail kötvény)” mutatója a tárgyidőszak végén 79% volt (árfolyamhatástól tisztítva -5%-pont y/y). A Merkantil Csoport 2012 2Q-ban gyakorlatilag változatlan működési eredmény mellett 0,5 milliárd forintos eredményt realizált. Ezzel a hat havi eredménye 1,4 milliárd forintra nőtt (bankadó nélkül), ami 22%-kal haladja meg a bázisidőszaki eredményt. Az árfolyamszűrt hitelállomány továbbra is csökken, de az új kihelyezéseknél javulás tapasztalható, a DPD90+ ráta (21,5%) q/q emelkedett, céltartalékkal való fedezettsége közel 92%-os. Az OTP Alapkezelő a második negyedévben realizált 50 millió forintos veszteség mellett az év első hat hónapjában bankadó nélkül 476 millió forintos nettó eredményt ért el. A negyedéves eredményalakulás egy PSzÁF határozathoz köthető, mely közel 600 millió forintos költség megtérítésére kötelezte a társaságot az OTP Magánnyugdíjpénztár javára. E hatást kiszűrve az időszaki nettó eredmény közel 1 milliárd forint volt. Az Alapkezelő díjbevételei y/y jelentősen, közel 50%-kal estek vissza. Az alapés vagyonkezelt állomány (duplikációk nélkül) az első félév végén 966 milliárd forintot tett ki, 3%-kal csökkent y/y, q/q már enyhén javult. Az Alapkezelő június végi piaci részesedése 26,2% volt.
Javuló külföldi leánybanki eredményhozzájárulás az első félévben: jelentősen növekvő orosz, bolgár és szlovák eredmény, kiegyensúlyozott horvát, javuló montenegrói és szerb teljesítmények, veszteséges ukrán és román operáció 2012. év első hat hónapjában a külföldi leányvállalatok összesen 34 milliárd forinttal járultak hozzá a Bankcsoport adózott eredményéhez, ami 27%-kal haladja meg a bázisidőszaki eredményt. A külföldi eredmény döntően az orosz (22,4 milliárd forint) és a bolgár leánybankok (15,6 milliárd forint) teljesítményéhez köthető, az ukrán és román eredmények szélsőségesen változtak, szemben a kiegyensúlyozottabb horvát és szlovák teljesítménnyel. A tartósan negatív eredményt produkáló szerb és montenegrói leánybankoknál folyamatosan mérséklődnek a veszteségek. Az elmúlt három hónap legnagyobb adózott eredménye az orosz (11 milliárd forint) és bolgár (5,7 milliárd forint) leánybankoknál keletkezett, míg az ukrán leánybank az elmúlt két negyedévben veszteséges volt. Az orosz leánybank 11 milliárd forintos 2Q eredménye gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévi teljesítménnyel, a hat havi 22,4 milliárd forintos eredmény viszont 32%-os y/y növekedést jelez. A fogyasztási hitelezés szezonalitása ellenére a működési eredmény már q/q is számottevően nőtt (+17%), a hat havi eredmény 73%-os y/y bővülése pedig kiemelkedő dinamikát jelez.
A bevételek 47%-os növekedésén belül mind a nettó kamateredmény (+47%), mind a jutalékeredmény dinamikusan nőtt (+22%), miközben a működési költségek az elmúlt hat hónapban ennél mérsékeltebb ütemben, 17%-kal emelkedtek. Mindennek eredményeként a bank kiadás/bevétel mutatója az elmúlt negyedévekben számottevően javult és 2Q-ban 35% alá csökkent. Az árfolyamkorrigált hitelállomány y/y 22%-kal nőtt, ezen belül a fogyasztási hitelek 45%-kal bővültek. A szezonálisan gyengébb első negyedévet követően az áruhitel állomány 2Q-ban 3%-kal csökkent, a keresztértékesítés viszont továbbra is intenzív volt: a kártyahitelek 15%-kal nőttek. A személyi hitelek 3%-kal mérséklődtek q/q, aminek az alacsonyabb jövedelmezőség miatti visszafogott értékesítés az oka. A dinamikus hitelezést egyrészt a lakossági betétállomány kedvező alakulása (+6% q/q, +38% y/y árfolyamszűrten), valamint a sikeres rubel kötvénykibocsátás támogatja. Az első félévben 6 milliárd rubel értékű kibocsátásra került sor.
A portfólió minősége q/q romlott, a DPD90+ aránya 14,8%-ra emelkedett. A kockázati költségek q/q és y/y számottevően emelkedtek, részben a fedezettség további növekedése miatt (2012 2Q: 95,1%). A bolgár leánybank működési eredménye továbbra is rendkívül stabil, mértéke gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévivel, a második negyedévi adózott eredmény visszaesését a kockázati költségek duplázódása okozta.
A DSK az év első hat hónapjában 15,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el, mely közel háromszorosa a bázisidőszakénak. Az első negyedévi 9,9 milliárd forintos eredmény után a bank a második negyedévben 5,7 milliárd forintot realizált. A nettó kamateredmény negyedéves visszaesését a javuló jutalékeredmény ellensúlyozta, a hat havi kamat- és jutalékeredmény y/y rendre 6%-kal, illetve 12%-kal nőtt. A bank nettó kamatmarzsa enyhén csökkent (1H: 5,78%, 2Q: 5,76%). A kiadás/bevétel mutató (2012 1H: 35,9%, 2Q: 36,1%) minimálisan romlott. Az árfolyamszűrt hitelportfólió q/q stagnált, y/y 1%-kal nőtt, a betétek y/y 5%-kal bővültek; a nettó hitel/betét-mutató (100%) árfolyamszűrten y/y 7%-ponttal javult. A hitelportfólió romlása csökkenő dinamika mellett folytatódott, a DPD90+ mutató 18%-ra emelkedett. A problémás hitelek fedezettsége (78,3%) q/q 1,9%-ponttal nőtt. A romló hitelportfólió magasabb kockázati költséggel párosult, nagyságuk q/q duplázódott, ugyanakkor féléves állományuk 42%-kal elmarad a bázisidőszakétól. Az ukrán leánybank a második negyedévben is veszteséget realizált (-1,5 milliárd forint), igaz, az előző negyedévinél kisebb összegben. Ezzel a hat havi veszteség 4,1 milliárd forint volt, szemben az előző év hasonló időszakának 6 milliárd forintos nyereségével. A jelentős romlás a hat havi kockázati költség közel duplázódásának köszönhető, a bank működési eredménye ugyanezen időszakban 5%-kal maradt el a bázisidőszakétól. A féléves nettó kamateredmény 10%-kal, a nettó jutalékbevételek pedig 40%-kal nőttek y/y. A hitelportfólió romlása ismét gyorsult, a DPD90+ ráta elérte a 34,4%-ot, ezen belül valamennyi hitelkategóriában nőtt a nem teljesítő állományok aránya. A magasabb kockázati költségek ellenére a DPD90+ hitelek fedezettsége (79,2%) romlott. Az árfolyamszűrt hitelportfólió éves szinten 1%-kal nőtt, q/q 3%-kal csökkent. A vállalati állomány y/y alapon 8%-kal nőtt, ugyanakkor az elmúlt negyedévben 5%-kal visszaesett.
A retail hitelportfolió tovább zsugorodott (q/q -1%, y/y -4%), kivéve a 2011. március végén elindult áruhitelezést, mely az elmúlt három hónapban 48%-kal bővült, y/y pedig megnyolcszorozódott. Az árfolyamszűrt betétek számottevően, y/y 24%-kal bővültek, ennek megfelelően a nettó hitel/betét-mutató tovább javult.
A negyedéves és féléves működési költségtömeg az inflációt meghaladó mértékben nőtt, az 1H kiadás/bevételi mutató 53% volt. A román leánybank eredménye jelentős volatilitást mutat: az első negyedév 1,1 milliárd forintos veszteségével szemben a 2Q adózott eredménye 0,9 milliárd forint volt, ezzel a hat havi negatív eredmény 242 millió forint volt. Az eredményt döntően a kockázati költségek változása befolyásolta, bár a negyed- és féléves működési eredmény szintén csökkent. Az időszaki nettó kamateredmény q/q és y/y egyaránt mérséklődött a márciustól indult betéti kampányok következtében. Az árfolyamszűrt hitelállomány q/q és y/y is bővült (+1%, illetve +5%), a betétek ezt jelentősen meghaladó mértékben nőttek (+18%, illetve 36%), ezáltal a bank nettó hitel/betét mutatója (248%) lényegesen csökkent. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya június végére 14,6%-ra emelkedett, a fedezettség (66,6%) viszont jelentősen csökkent, q/q 5,0%-ponttal.
A romló makrogazdasági feltételek ellenére a horvát leánybank 2Q-ban is 0,3 milliárd forintos pozitív eredmény realizált, ezáltal a féléves adózott eredmény meghaladta az 1 milliárd forintot (+8% y/y). A bank működési eredménye stabilan alakult, mindez ellensúlyozta a kockázati költségek emelkedését. Folytatva korábbi politikáját, a bank a nem teljesítő hitelek fedezettségét tovább növelte (66%), mindeközben a DPD90+ arány (9,9%) minimálisan csökkent. A szlovák leánybank ismét pozitív negyedéves eredményt produkált, ezzel a hat havi profit 311 millió forint volt (+141% y/y). Beindult a hitelportfólió lassú növekedése, ezen belül is a fogyasztási hitelezés mutat élénkülést (+22% q/q, +36% y/y).
A betétállomány szintén számottevően bővült (+5% q/q, +11% y/y). A hitelportfólió minősége enyhén romlott, a DPD90+ arány 11,5%-os volt, a fedezettség 57%-ot ért el. Bár a szerb leánybank gazdálkodása továbbra is veszteséges, a hat havi negatív eredmény (-1,3 milliárd forint) kevesebb, mint fele a bázisidőszakénak. Mivel a bevételek és a működési költségek nagyságrendileg azonosak, az eredményt a kockázati költségek alakulása befolyásolja. A portfólió minősége a Bankcsoporton belül a legrosszabb, a DPD90+ arány (57,9%) q/q változatlan maradt. Az árfolyamszűrt hitelállomány q/q 1%-kal nőtt, y/y viszont 3%-kal visszaesett. Kivételt a személyi hitelek jelentenek: az állomány 9, illetve 18%-kal bővült q/q és y/y.
A montenegrói leánybank az első félévben 355 millió forintos veszteséget realizált, szemben a bázisidőszak 1,7 milliárdos negatív eredményével, 2Q vesztesége 667 millió forint volt, ami a magasabb kockázati költségnek tudható be. A hitelportfólió valamennyi termékszegmensben romlott, a DPD90+ arány 39,6%, a fedezettség 73,6%-os. A hitel- és betétállományok q/q stagnáltak, némi növekedés a mikro- és kisvállalati hiteleknél (+5%), illetve a corporate betéteknél (+6%) tapasztalható.
A teljes jelentés itt olvasható
(elemzeskozpont.hu, bet.hu)
Oktatásaink szeptember, október hónapokban:
Kitörési és trendkövető FOREX stratégiákat betanító képzést indítunk 2012 szeptemberében. Részletek ide kattintva érhetők el >>
50 órás, kislétszámú FOREX és Tőzsdetanfolyam Budapesten. Részletek ide kattintva érhetők el >>
Oktatóanyagaink megnyitásához kattintson az alábbi képre














