Befektetéssel kombinált hitelek veszélyei 1. rész 11.05.
Sajnos a hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy az üzletkötők, tanácsadók nem nyújtanak kellő tájékoztatást az életbiztosítással összekapcsolt hiteltermékek későbbi kockázatairól. Mielőtt megvizsgálom a konstrukció előnyeit, hátrányait és veszélyeit, nézzük meg, hogyan működik egyáltalán az életbiztosítással kombinált hitel. Ez a bejegyzésem azoknak az olvasóknak szól, akik nem értik a konstrukció működését. A tényleges előnyökről, hátrányokról a jövő heti bejegyzésemben olvashat..
Hogyan épül fel egy ilyen konstrukció?
Lényege, hogy a hitelfelvevőnek a hitel mellé egy életbiztosítást is kell kötnie. A biztosító cégnek megállapodása van a bankkal, mely alapján az ügyfélnek nem kell fizetnie hitele tőkéjét, csak a kamatot. A tőke nagy részét, vagy a teljes összeget pedig a biztosító fekteti be különböző formában (arra is van lehetőség, hogy a hitelfelvevő állítsa össze a befektetési portfolióját, ami részvényekből, befektetési jegyekből is állhat). Majd a futamidő végén, vagy még előtte, egy összegben kifizeti a biztosító a hitel tőkéjét, vagy annak egy részét. Konstrukciótól függően, a biztosító a futamidő végén vagy 5 évente utal a banknak. Mindenki jól jár, hiszen a bank hitelt helyezett ki, a biztosító kötött egy megtakarításos életbiztosítást, az ügyfél pedig előbb kiszállhat a hitelből, ha szerencséje van..
Nézzünk egy példát!

A fenti táblázat egy életbiztosítással kombinált hitel paramétereit tartalmazza. Az adatok tájékoztató jellegűek, és csak a konstrukció megértését szolgálják. A hitel svájci frank alapú, hitelösszeg 4.000.0000 Ft, a futamidő 15 év. Ha figyelmesen megnézi az oszlopokat, láthatja, hogy az első 9 évben nincs tőketörlesztés (táblázat 5. oszlopa), helyette a hitelfelvevő biztosítási díjat fizet, melynek összeg az első évben havi 14400 Ft. Ezen kívül még kamatot és kezelési költséget is kell fizetnie, amely 19.602 Ft és 6.245 Ft. Ez összesen 40.246 Ft-ot jelent havonta, de mivel a biztosítás után adókedvezmény vehető igénybe, így ezzel korrigálva 37.366 Ft lesz a törlesztőrészlet (a táblázat 8. oszlopa). A táblázat utolsó oszlopa pedig a biztosításban levő megtakarítás tőkéje, amely az első év végére 39572 Ft. Ebben a kalkulációban óvatosan csak évi 2,5%-os hozam elérésével számoltunk. Azaz a biztosító a befizetett díj nagy részét olyan megtakarításba helyezi, melynek hozama 2,5%, így a 10. évben 2.000.680 Ft tőke gyűlik össze, ami a hitelbe befizetésre kerül. Ezt követően a tőke lecsökken, és már csak a maradék tőkére kell a havi törlesztőrészletet fizetni (kamat, tőke és kezelési költségből áll).
Természetesen úgy is be lehet állítani a paramétereket, hogy a futamidő végére egy összegben befizetésre kerüljön a teljes tőke, ekkor nem marad maradék tőke, amit még törleszteni kell.
Hogy mennyire kedvező egy ilyen ajánlat, az azon múlik, hogy milyen hozammal számolunk, itt ugyanis 2,5%. Ha ezt egy kicsivel is megnöveljük, akkor már jóvan nagyobb kedvezményt lehet elérni.
Nézzünk egy példát arra az esetre, ha a hozam a 2,5% helyett 6%!

Látható, hogy a 10. évre kb. 327.000 Ft-al, nagyobb tőke gyűlik össze a magasabb hozam miatt, így az utolsó öt évben a törlesztőrészlet is alacsonyabb lesz. A két konstrukció között THM-ben 2-3% különbség is lehet.
Hogy néz ki a hagyományos konstrukció?
Az alábbi táblázat egy hagyományos, biztosítás nélküli hitel lefutását szemlélteti (az adatok szemléltető jellegűek). Látható, hogy a törlesztőrészlet már az első évben, illetve hónapban csökkenti a hitel tőkéjét, így minden hónapban csökken a tartozásunk, és mivel kisebb lesz a tőke, ezért az évek során az ahhoz tartozó kamatrész is csökken, így a törlesztőrészlet folyamatosan csökken (ha a bank a kamatot változatlanul hagyja).

Az utóbbi kettő táblázat alapján már látható a konstrukció előnye. A hátrányok még hátra vannak. Ezek bemutatására a jövő héten kerül sor..
Nagy Attila
Tudja, hova, hogyan fektesse be pénzét? Most lehetősége van időpontot kérni tanácsadásunkra, mellyel egy hosszútávú együttműködés veheti kezdetét Ön és szakértőink között! A részletekért kattintson ide!
- Elemzésközpont befektetés blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges














Friss hozzászólások
2 nap 5 óra
5 nap 17 óra
5 nap 17 óra
5 nap 17 óra
5 nap 17 óra
5 nap 17 óra
5 nap 17 óra
6 nap 5 óra
6 nap 11 óra
1 hét 1 óra