Európai szakmai delegáció a Debreceni Repülőtéren: barnamezős fejlesztések

Korábban elhagyatott, elhanyagolt, majd később újrahasznosított, úgynevezett barnamezős terülteket tanulmányozó európai szakmai delegáció járt szerdán a debreceni repülőtéren - közölte Meleghegyi Tamás József, az Airport Debrecen kft. ügyvezetője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a mintegy harminc külföldi és magyar szakember a repülőtér történetével, annak jelenlegi szakmai és befektetési lehetőségeivel, továbbá a már megvalósult infrastrukturális fejlesztésekkel ismerkedett.
A tíz országból érkezett szakemberek a repülőtéren megtekintették a terminálokat és az év elején átadott cargo bázist, majd prezentáción tájékozódtak a légikikötő technikai paramétereiről is.
Meleghegyi Tamás József felhívta a figyelmet: a repülőtér egyik legnagyobb értéke az, hogy szinte egyáltalán nincs beépítve a környezete, így nincsenek behatárolva a fejlesztési lehetőségek. A repülőtér környezetében több száz hektárnyi terület áll rendelkezésre csarnokok, kiszolgáló létesítmények és egyéb, a cargo forgalom szempontjából fontos beruházásokra. Az üzleti potenciált növelheti az is, hogy a repülőtéren lehetőség van vámmentes zónák kialakítására.
A szakembercsoport tagjai egy EU-s támogatással megvalósult, az év végén záruló hároméves szakmai program keretében jártak Debrecenben - mondta el Sabrine Kalka projektmenedzser.
A B-team elnevezésű projekt célja az, hogy az Európa 11 országának 14 városából összeállt csoport megismerkedjen hasonló méretű városok egy-egy egzakt barnamezős területen jelentkező - gazdasági, környezetvédelmi, területfejlesztési - problémáival és egy workshop keretében intenzív tapasztalatcserével serkentse az adott területhez tartozó hosszú távú stratégia kidolgozását - fűzte hozzá a belfasti szakember.

(Elemzeskozpont.hu, MTI )


Online kereskedés a magyar és külföldi piacokon

Számlát nyitó ügyfeleink:

  1. a Budapesti Értéktőzsdén 0,3%-os díjjal kereskedhetnek
  2. daytrade esetén ~0,15%-os jutalék.

Újdonságok:

  1. Certifikát kereskedés: Napon túli short lehetősége OTP, MOL certifikátokkal. Kattintson az alábbi hivatkozásra, és nézze meg 1 órás oktató videónkat.

  2. BÉTa piacon jegyzet külföldi részvények kereskedése a magyar piac megbízási díjai mellett!

  3. Számlát nyitó ügyfeleink Hogyan kereskedjünk deviza és részvénypiacon című könyvet kapnak ajándékba. Részletek az alábbi hivatkozás alatt!

  4. 3 órányi oktatóvideó az alábbi hivatkozás lap alján. Számlát nyitó ügyfeleink további 3 órányi oktatóvideóhoz férhetnek hozzá