Forint technikai helyzetkép 07-27 Forex
Eléggé hektikus a hangulat mostanában a forint piacán, amit jól mutat az euróval szembeni árfolyam mozgása. Míg a hét közepéhez érkezve még azt kellett latolgatni, hogy kitör-e felfelé a 294-290 forintos, az elmúlt másfél hónapot jellemző kereskedési sávból az EUR/HUF devizapár, addig ma reggel már azt látjuk, hogy lefelé „győzheti le” a kurzus a sávot, ha ma alatta tud zárni. Ebből a szempontból pedig bíztató, hogy a reggelt további erősödéssel kezdte a forint. Lefelé a következő technikai szintet a májusi lokális mélypont jelenti 282 forintnál, ennél lejjebb azonban az első valódi szint 278 forintnál van (esetleg a 280 forintos pszichológiai szintet lehet még említeni). A reggeli órákban 282,5 körül járt a kurzus, utána azonban kisebb gyengülés volt megfigyelhető.
.jpg)
Hangulati mutató: pozitív
Rövid hazai piaci áttekintés:
- Az optimistábbá vált nemzetközi piaci hangulat nyomán jelentősebb mértékű forinterősödést láthattunk tegnap, ami a mai nyitásban is folytatódott. Az EURHUF reggel a 282,5-ös szint közelébe erősödött, majd kissé korrigált. Az EKB felől érkezett jelzések, miszerint az Eurózóna jegybankja minden intézkedést meg fog tenni az euró fenntartásáért, ami törvényi felhatalmazásának keretein belül van, jelentősen javították a nemzetközi befektetői hangulatot, Emellett jól fogadta a piac, hogy az IMF és EU állásfoglalása szerint konstruktív légkörben zajlottak az eddigi tárgyalások. Ma a délután közzétételre kerülő második negyedéves USA-beli GDP gyorsbecslés hathat leginkább a piacokra.
- A tegnapi kötvényaukciókon meglehetősen visszafogott kereslet mutatkozott a papírok iránt, így az ÁKK összességében az eredetileg tervezett 46 Mrd forint helyett csak 45 Mrd forintnyit bocsátott ki a papírokból. A maximális hozam a 3, az 5 és a 10 éves papírok esetében rendre 7,39%, 7,54% és 7,62% lett. A délután tartott nem-kompetitív tenderen az 5 és a 10 éves kötvényből még 10,3 Mrd forintnyit adott el az ÁKK. A másodpiacon nem mozdultak el lényegesebb mértékben a hozamok, összességében mindössze 0-5bp-al változtak a referenciaszintek. A jóval kedvezőbbé vált piaci hangulat és a forint erősödése nyomán ma várhatóan csökkennek a referenciaszintek.
Nemzetközi helyzetkép:
- A nemzetközi devizapiacon Mario Draghi szavai után az euró erősödésbe kezdett a dollárral szemben, melynek keretében a devizapár árfolyama 1,2158-ról 1,2283-ra változott. Ami a tőzsdéket illeti, emelkedtek tegnap az amerikai piacok (Dow +1,7%; S&P500 1,7%; Nasdaq 1,4%). Az amerikai makrogazdasági adatok inkább vegyesen alakultak, így a piaci hangulatot leginkább Mario Draghi, EKB elnök nyilatkozata javította, ami az európai válság megoldásának irányába mutat. Így a Dow Jones ipari átlagindex majdnem az elmúlt egy hónap legnagyobb emelkedését produkálta. Ma a második negyedéves GDP adatra figyelhet leginkább a piac az USA-ban. Ázsiában is pozitívban zártak többségükben a piacok (Nikkei: +1,1%, Hang Seng: +1,8%, Shanghaj: -0,2%). Az emelkedést olyan vállalatok vezették, melyek teljesítményének alakulása jelentős mértékben függ az Európába irányuló exporttól, így például a Mazda vagy a Sony. Minden határidős index a pozitív tartományban van ma reggel. Az árupiacon az olaj árfolyama 0,56%-ot emelkedett köszönhetően az Európai Unió jövőjével kapcsolatos félelmek csökkenésének. Az arany árfolyamában nem volt sok változás, nap végén 1.620 dolláron zárult a kereskedés.
Friss hazai és nemzetközi hírek:
- Az IMF tegnap esti nyilatkozata szerint az IMF és az európai hatóságok „konstruktív tárgyalásokat” folytattak a magyar féllel. A szöveg különös hangsúlyt helyez a növekedésre, ehhez azonban többet kellene tenni a strukturális reformok terén. Az IMF üdvözli kormány elkötelezettségét a deficitcélok iránt, de a 2013-as cél eléréséhez további intézkedéseket lát szükségesnek, miközben kritizálja az ad-hoc intézkedéseket és a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát. A növekedés mellett nagyon nagy hangsúly van a pénzügyi szektor erősítésén, mert az jelenleg nem tudja segíteni a növekedést. A közlemény tartalma és a kormány intézkedései továbbra is ellentéteket mutatnak, de az pozitív, hogy a két oldal bíztatónak és konstruktívnak nevezte az egyeztetéseket. Az is erősítheti bizalmat, hogy ma reggel Orbán Viktor arról beszélt, hogy lehet, hogy másképpen is meg lehet oldani a pénzügyi tranzakciós adót. Továbbra is tartjuk, hogy a negyedik negyedévben jöhet a megállapodás az IMF-fel.
- Mario Draghi az EKB elnöke tegnap arról beszélt, hogy az Európai Központi Bank mindent meg fog tenni a monetáris transzmissziós csatornák érvényesülésének érdekében. Ez arra enged következtetni, hogy a jövőben nem fogják hagyni, hogy az EKB jegybanki alapkamata és az államkötvények hozama ilyen élesen szétváljon egymástól. A jelzés hatására csökkentek a spanyol és az olasz kötvényhozamok.
(elemzeskozpont.hu, ErsteBroker)
|
Online kereskedés a magyar és külföldi piacokon
Számlát nyitó ügyfeleink:
Újdonságok:
|
Oktatóanyagaink megnyitásához kattintson az alábbi képre














