Jó minőségű, de a vártnál kevesebb búza termett Fejér megyében
Jó minőségű, de az előzetesen becsült mennyiségnél kevesebb búza termett Fejér megyében; az eddig learatott területek megyei átlagban, hektáronként 3,6 tonnás termést adtak, ez fél tonnával alacsonyabbat a vártnál - mondta el az MTI-nek a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának igazgatója.
Czetnerné Kócsa Márta elmondta: az idén összetorlódtak a nyári szántóföldi munkák a megyében: szokatlanul korán, már az őszi árpa aratásának befejezése előtt, június utolsó napjaiban meg kellett kezdeni a káposztarepce és vele egy időben az őszi búza betakarítását is.
Tájékoztatása szerint a mintegy 69 ezer hektárnyi búza vetésterület harmadán már végeztek az aratással. A termésátlagok azért lettek kisebbek az előzetesen becsültnél, mert a száraz, meleg időjárás hatására nagyon gyorsan megérett az őszi búza, így a szemek nem tudtak kitelni, a kalászok egy része üres maradt.
A gyorsvizsgálatok szerint ugyanakkor a termés minősége általában jó. Nem jellemzőek a betegségek, a gabonaszemek egészségesek, a fehérje- és sikértartalmuk magas, de végleges eredmény csak a teljes körű minősítések elvégzése után áll majd a szakemberek rendelkezésére.
A betakarítás a gabona alacsony szára és a kevés szemmennyiség, valamint gyér reggeli harmat miatt jó ütemben halad, a megyei búza vetésterület 7-8 százalékát aratják le naponta.
Dolgoznak a betakarítógépek a káposztarepce-táblákon is: a mintegy 16.300 hektár feléről már betakarították a termést. A hozamok a tenyészidőszak kedvezőtlen időjárási viszonyaihoz képest jónak mondhatók, elérték a hektáronkénti 2,2 tonnás átlagtermést.
Megkezdődött a tavaszi árpa betakarítása is. Az eddig learatott táblák közepes, de a száraz tavasz tükrében jónak mondható, hektáronkénti 3,6 tonnás átlagterméssel fizettek. Miután ezt a növényt Fejér megyében jellemzően sörárpának termelik, minőségi problémát okozhat a száraz évjáratokra jellemző magas fehérjetartalom - jelezte a földművelésügyi igazgatóság vezetője.
Őszi árpából egyébként hektáronként mintegy 4,2 tonnát, magborsóból pedig 2,9 tonnát takarítottak be a dunántúli megyében.
A korábbi érésű - köztük a nagy területen termesztett martonvásári nemesítésű - búzáknak nem ártott a kánikula, elkerülték a hősokkot, de a késői érésű fajtáknál fennáll a szemek megszorulásának a veszélye - mondta el Bedő Zoltán, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont megbízott főigazgatója az MTI-nek.
Bedő Zoltán közlése szerint országosan 3,7-3,8 tonnás hektáronkénti átlagtermés mellett, mintegy négymillió tonna kenyérgabona betakarítása várható.
(elemzeskozpont.hu, MTI)
Oktatóanyagok portálunk szerkesztőitől:
![]() |
Hogyan kereskedjünk deviza- és részvénypiacokon könyv és DVD: Könyvünkben arra helyeztük a hangsúlyt, hogy az olvasó a tőzsdei, devizapiaci alapismeretek, összefüggések megismerésével, és a haladó kereskedési technikák, módszerek elsajátításával képes legyen a tőzsdén és devizapiacokon rövid távon kereskedni. Más könyvektől eltérően egy komplett módszert ismertetünk, mellyel egy teljesen kezdő szinten levő kereskedő is el tud indulni a tőzsde és devizapiac útvesztőjében. A könyv tehát nemcsak módszerek sokaságának ismertetésére szorítkozik, hanem egyúttal meg is tanítja az olvasót, hogyan kereskedjen részvényekkel, származtatott termékekkel (mint a CFD termékek) és devizákkal. Kattintson ide, és tekintse meg könyvajánló rovatunkat! |
![]() |
Hétköznapi traderek kereskedési technikái FOREX Skalp kereskedés DVD: tanulja meg Ön is az általunk már több száz kötésen tesztelt devizapiaci technikát. A skalp kereskedési rövid távú 1 perces grafikonokon történő kereskedés. A 12+5 órás oktató DVD segítségével megismerheti a teljes technikát, mely összesen 8 résztechnikából tevődik össze. Kattintson ide, és tekintse meg a részleteket! |
|
Hétköznapi traderek kereskedési technikái SWINGTRADE, azaz napon túli kereskedés DVD: Az előadás képzési anyagát úgy állítottuk össze, hogy kizárólag csak a technikák elsajátításához szükséges ismeretanyagot kelljen a hallgatónak megismernie. Ezáltal az elsajátítandó, begyakorolandó ismeretanyag jelentősen lecsökken, így a felkészülés idő után (1-2 hónapos tanulás) mindössze napi 30-60 perces odafigyelést igényel a technika szerinti kereskedés.. Kattintson ide, és tekintse meg a részleteket! |
Oktatóanyagaink megnyitásához kattintson az alábbi képre
















