Pénz és befektetés
A pénz likviditásának köszönhetően csere lebonyolítására kiválóan alkalmas eszköz. Hogyha a pénz legfontosabb funkcióit szeretnénk összegyűjteni egy csokorba, akkor azok a követezőek lennének: a pénz értékmegőrző, fizetésre alkalmas csereeszköz.
Ha a befektetés és a pénz összefüggését vizsgáljuk, akkor Önnek, mint befektetőnek a pénz értékének csökkenése kiváltképp fontos, hiszen a csökkenés mértéke egyúttal az Ön befektetésének értékbeli áthelyeződését is jelenti.
Az infláció és a pénz szorosan összefüggő fogalmak egymással, hiszen az infláció a pénz értékcsökkenését, a pénz vásárlóerejének elvesztését jelenti. A legtöbb országban napjainkban is tetten érhető az infláció jelensége, tehát a pénz rohamos elértéktelenedése. A pénz időértéke gyakorlatilag azt fejezi ki, hogy ma egy forint többet ér, mint a jövőben a pénz folyamatos értékvesztéséből kifolyólag.
Az egyes szakértők szerint az infláció valamennyi egészséges gazdaság természetes velejárója, csak éppen a mértéke nem mindegy. Hogyha ezt az egyes magánszemélyek megtakarításain keresztül szeretnénk szemléltetni, akkor érdemes egy példát vennünk alapul.
Tételezzük fel, hogy félre tudott tenni 100 000 forintot megtakarításképp. Amennyiben az adott évben az infláció mértéke 8%, úgy a félre tett pénzének értéke év végére 8 000 forinttal csökken, azaz az egykor 100 000 forintnak 92 000 forintra fog csökkenni a vásárló értéke.
A 8%-os inflációjú évet követően ismét 8 %-is inflációval kell számolnunk, ekkor a megtakarítása további 7 360 forinttal fog csökkeni, így két év alatt a 100 000 forintos kezdeti vásárlóerő lecsökken 84 640 forintra. Magyarországon az infláció a 6-12%-os érték közé esik, ezért a magyar lakossági befektetések jelentős mértékben veszítettek értékeikből. Az infláció mellett a kamatláb mértéke befolyásolja továbbá még jelentős mértékben a gazdaságot. A kamat megtestesíti, hogy kölcsönadjuk pénzünket, ezáltal elhalasztjuk az aktuális fogyasztást és még további fogyasztásokat is. A banki hirdetések, reklámok ajánlataiban szereplő kamatok mindig nominálkamatként vannak meghatározva. Az éves pénzromlást tehát nem veszik figyelembe. Ha valaki 6%-os betéti kamat mellett fekteti be félre tett pénzét, akkor így évente 6%-kal lesz több a vagyonának az értéke, mivel a nominálkamatban nem veszik figyelembe az infláció hatását. Az is előfordulhat, hogy 6%-ot meghaladó éves infláció esetén, a következő évben kevesebb árut vásárolhat meg a pénzén a jelenleginél.
A pénz gyakorlatilag az, amit a piac annak fogad el. A pénz a leglikvidebb jószág, így csere lebonyolítására alkalmas. Számos funkciója van, ezek közül a legfontosabbak: értékmegőrző, csereeszköz, fizetési eszköz funkció.
A pénzhez kapcsolódó fogalmak közül Önt mint befektetőt, legjobban a pénz értékének csökkenése érinti. Bizonyára hallotta már az infláció kifejezést, amely a pénz vásárlóerejének csökkenését jelenti. A legtöbb ország gazdaságában jelen van az infláció, azaz a pénz folyamatos értéktelenedése.
Szakértők szerint egy jól működő gazdaság egészséges velejárója, csak a mértéke nem mindegy, hogy mekkora. A legfontosabb, hogy az infláció hatására az Ön által megtakarított pénzösszeg értéke folyamatosan csökken. Amennyiben pénzét otthon tartja, számíthat rá, hogy megtakarítása az infláció mértékével évről évre kevesebbet fog érni. Magyarországon az elmúlt években jellemző 6-12%-os inflációt figyelembe véve, a befektetéseink értéke jelentősen romlott az évek során.
Gondolja át a következő példán keresztül, hogy az árak folyamatos emelkedése miatt a pénzének a vásárlóértéke mennyivel csökkenhet. Tegyük fel, Ön rendelkezik 100.000 Ft megtakarítással. Ebben az évben az infláció 8% lesz, így az év végére pénzének értéke 8000 Ft-tal csökken, azaz 92.000 Ft lesz a vásárlóértéke. A következő évben ismét 8% lesz az infláció, ekkor az Ön megtakarítása 7360 Ft-tal fog kevesebbet érni. Ekkor már csak 84.640 Ft lesz a vásárlóértéke. Valójában akkor is 100.000 Ft-tal fog rendelkezni, de az árak emelkedése miatt már kevesebb mennyiségű árut tud ezen az összegen vásárolni.
Az infláció mellett a kamatláb mértéke is jelentősen befolyásolja a gazdaságot. E két fogalom szorosan összefügg egymással, mivel az inflációból következik a pénz időértékének értelmezése. A pénz időértéke azt jelenti, hogy ma egy forint többet ér, mint a jövőben. A kamat pedig annak az ára, hogy kölcsönadjuk pénzünket, ezáltal elhalasztjuk a fogyasztást.
A banki hirdetések, reklámok ajánlataiban szereplő kamatok mindig nominálkamatként vannak meghatározva. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az éves pénzromlást nem veszik figyelembe. Ha Ön 6%-os betéti kamat mellett fekteti be megtakarítását, akkor évente nem 6%-kal lesz több a vagyonának az értéke, mivel a nominálkamatban nem veszik figyelembe az infláció hatását. Az is előfordulhat, hogy 6%-ot meghaladó éves infláció esetén, a következő évben kevesebb árut vásárolhat meg a pénzén, mint jelenleg.
Oktatóanyagaink megnyitásához kattintson az alábbi képre














