Befektetéstikkok      

Tanuljon meg Ön is a gyakorlatban kipróbált, swingtrade, azaz napon túli kereskedési technikát

A hétköznapi traderek kereskedési technikái DVD swingtrade, napon túli kereskedés kötetéből a devizapiacon és a részvénypiacon használható kereskedési technikákat ismerhet meg. A felvétel egy olyan trader kereskedési technikája mutatja be, aki kisbefektetőként saját maga is swingtrade kereskedéssel foglalkozik. A technika tehát nem egy, a híres sztártraderek által több százezer eurós számlán végrehajtott stratégia, hanem egy átlagos, hétköznapi kereskedő módszere, aki kis tőkével kereskedik. Az előadás során nemcsak a technika kerül bemutatásra, hanem az előadó kitér minden olyan szempontra, ami ahhoz szükséges, hogy elsajátítsa a hallgató a technikát. Az oktatóanyag tehát nem egy tradershow, az oktatónak az a célja, hogy a hallgató megértse, és alkalmazni tudja a technikát.

Mit jelent a swingtrade technika?

Olyan kereskedési technika, mellyel hosszabb időre (néhány naptól néhány hétig tartó pozíciók), napon túl keresünk belépési pontokat. Ne keverjük össze tehát a napon belüli, daytrade kereskedéssel. Ez az előadás sorozat arra tanítja meg a hallgatókat, hogy napon túl hogyan kereskedjenek.


Az előadás képzési anyagát úgy állítottuk össze, hogy kizárólag csak a technikák elsajátításához szükséges ismeretanyagot kelljen a hallgatónak megismernie. Ezáltal az elsajátítandó, begyakorolandó ismeretanyag jelentősen lecsökken, így a felkészülés idő után (1-2 hónapos tanulás) mindössze napi 30-60 perces odafigyelést igényel a technika szerinti kereskedés.

A bemutatásra kerülő 4 különböző swingtrade kereskedési technikát bárki elsajátíthatja. Nincs szükség előzetes képzettségre, szakirányú végzettségre. A bemutatásra kerülő technikák az elmúlt években több száz kötésen kipróbált, tesztelt rendszerek.

Kinek ajánlott a képzés:

  • Akinek nincs naponta 4-8 órája a piac figyelésére, és nem daytrade kereskedéssel akar foglalkozni. A bemutatott módszerek a betanulás után naponta 30-60 perc időráfordítást igényelnek.
  • Akik munka mellett szeretnének megtanulni kereskedni a tőzsdén.
  • Akik napon túli pozíciókkal szeretnének kereskedni részvény és devizapiacokon.
  • Akiknek nincs konkrét kereskedési technikája.

Tematika:

Swingtrade DVD kezdő blokk:

  • Amibroker árfolyamelemző szoftver használatának elsajátítása. (A technika alkalmazható másik, akár ingyenes árfolyamelemző program segítségével is.)
  • SaxoTrader kereskedési felület telepítése, alapbeállítások, árfolyamelemző szoftver beállítása.(A technika alkalmazható másik brókercég rendszerén keresztül is.)
  • Tőzsdei devizapiaci megbízások használatának megtanulása: piaci vétel, piaci eladási, eladási limit, vétel limit, eladási stop és vételi stop típusok.
  • Egy ingyenes árfolyamelemző szoftver használatának elsajátítása. (Abban az esetben, ha az amibroker árfolyamelemző szoftvert nem akarjuk használni.)
  • Részvény- és devizapiaci alapismeretek.

A fenti ismeretanyag elsajátítása szükséges ahhoz, hogy a kereskedési technikák blokkban bemutatott 4 különböző kereskedési technikát végre tudja a hallgató hajtani. Különösen vonatkozik ez a megbízások magabiztos kezelésére. A fenti tematikával a kereskedési technikák blokkban már nem foglalkozunk.

A felvétel időtartalma kb. 5,5 óra

Swingtrade DVD kereskedési technikák blokk

  • Trendelméleti tudnivalók, szabályok
  • Kockázatkezelési szabályok
  • Részvényszűrő alkalmazások használatának elsajátítása
  • A 4 db technika részletes bemutatása:
    • Milyen papírokkal kereskedhetünk
    • Hogyan kövessük ezeket a részvényeket, devizákat
    • Mikor lépjünk pozícióba
    • Hova tesszük a stop megbízást
    • Hogyan méretezzük a pozíciót
    • Mikor, milyen jelre lépünk ki
    • Milyen hozam, kockázat mellett lépjünk be
    • Milyen hozam, kockázat mellett lépjünk ki
    • Hogyan naplózzuk a kereskedést
    • Hogyan fejleszthetjük a technika végrehatjását önállóan
  • Gyakorlás

A felvétel időtartalma kb. 10 óra.

Előadó: Nagy Attila

Minta felvételek (az itt megjelenő videók az adatátviteli korlátok miatt rosszabb kép és hangminőségűek mint a DVD korongon található verzió)

DVD bemutató videó

Kezdő blokk tematika (részlet)

Kereskedési technikák blokk tematika (részlet)

rövid részlet az oktatóanyagból

 

100% azonnali, kérdések nélküli pénz-visszafizetési garancia!

Ha igazán jó befektető, akkor már felismerte, hogy egy jó befektetés előtt áll, mivel a most befektetett összeg, a felhasznált és hasznosítható tapasztalatok által többszörösen meg fog Önnek térülni rövid időn belül. Biztosak vagyunk abban, hogy elégedett lesz a programunkkal, és használható megoldásokat fog nyújtani a befektetési döntései során. Ezért 100%-os garanciát vállalunk, így ha az anyag nem nyerte el a tetszését, küldje vissza nekünk, és mi visszatérítjük a teljes vételárat.

Mennyibe kerül a Hétköznapi Traderek Kereskedési Technikái swingtrade, azaz napon túli kereskedés kötet?

Az oktató DVD ára bruttó 16.990 Ft. A DVD tartalmazza a kezdő és kereskedési technikák blokk felvételeit, ami kb. 16 órás előadást jelent videó formátumban.(Csak számítógépen tekinthető meg!)

Küldje el megrendelését!
Vezetéknév:
Keresztnév:
E-mail:
Telefon szám:
Szállítási Cím:
Irányítószám:
Város:
Cím:
Számlázási Cím (ha különbözik a szállításitól):
Irányítószám:
Város:
Cím:
Cégnév (céges számla esetén):
Üzenet:

Az Ön megrendelése: Hétköznapi Traderek Kereskedési Technikái swingtrade, azaz napon túli kereskedés DVD bruttó 16.990 Ft + 1190 Ft postaköltség.

20%-os akció március 15-ig. A fenti ár helyett bruttó 13.592 Ft + postaköltség

Ha előreutalással fizet, akkor a postaköltség 550 Ft. Előreutalási kérését az üzenet rovatban jelezze, különben utánvéttel jutattjuk el a csomagot Önnek.

A megrendelés gombra kattintva megrendeli a fenti áron a

Hétköznapi Traderek Kereskedési Technikái swingtrade, azaz napon túli kereskedés DVD-t

Megrendelésről e-mailben igazolást küldünk. A DVD-t a GLS Hungary utánvéttel szállítja ki, így Önnek csak akkor kell fizetnie érte, ha már a kezébe vette a csomagot. A GLS futárszolgálattal történő kiszállítás lehetővé teszi, hogy akár a munkahelyén is átvegye a csomagot. Ha a terméket a GLS kiszállítás helyett, postai utánvéttel szeretné megrendelni, akkor ezt a megjegyzés/üzenet rovatba külön jelezze (a postázási költség nem változik ebben az esetben).

 

Az oktatással kapcsolatos kérdéseit várjuk az info@elemzeskozpont.hu címre, vagy a 30-287-6100 telefonszámon.

Üdvözlettel:

Ügyvezető igazgató

Olvassa el cégünk tevékenységéről szóló rövid bemutatkozót! Kattintson ide: Magunkról..

 

Kattintson ide, ha vissza szeretne térni az Elemzésközpont.hu portálra!