Brexit jelentése, hatásai, következménye, okai, tárgyalások

Bejegyzésünkben megbeszéljük a brexit jelentését, a brexit hatásait. Tárgyaljuk az okokat, a brexit következményeit, illetve kitérünk arra is, hogyan hat a brexit az angol font árfolyamára, mit vegyünk figyelembe az angol font kereskedése során a brexit hírek vonatkozásában.

Mit jelent a Brexit, a Brexit fogalma

A Brexit a britek, azaz az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépését jelenti. A Brexit szó a British és exit szavak összevonásából keletkezett.  A sorsdöntő brexit népszavazásra 2016. június 23-dikán került sor, amikor is a britek  72%-os részvételi arány mellett az EU-ból történő kilépés mellett döntöttek (52% szavazott a kilépésre, a Brexit-pártiak 4 százalékkal előzték meg a bennmardásra szavazókat.)

Brexit tárgyalások, okai

A Brexit tárgyalások 2017. március 29-dikén kezdődtek meg, amikor a brit kormány a maastrichti szerződés 50. cikkelye alapján elindította a kilépési folyamatot. A Brexit tárgyalások során egyelőre az EU és a brit álláspontok nem egyeznek meg, emiatt az ún. hard brexit rendezetlen kilépés lehetősége is valós kockázat.

A Brexit azonnali hatásai az angol font piacán

A tőzsdéket és devizapiacokat meglepte az eredmény, ugyanis a közvélemény kutatások a Brexit ellenzőket hozták ki győztesnek. A Brexit pártiak győzelmével azonban az angol font jelentősen veszített az értékéből. Az alábbi képen a brexit azonnali hatását láthatjuk az angol font piacán. A szavazás előtt a GBP/USD  az 1,5000 dolláros szintet közelítette meg, majd a következő órákban, napokban az 1,3000 dolláros szint alá esett az árfolyam. A brexit hatásaként az angol font zuhanására 1985 óta nem volt példa.

Brexit angol font

A Brexit azonnali következményei a londoni tőzsdén

Az Egyesült Királyság részvénypiaca is hevesen reagált az eseményekre, az FTSE index, a 100 legnagyobb brit vállalat részvényeit tömörítő index közel 10%-ot esett a brexit hírére. Azonban a gyengülő font jelentősen növeli a vállalati profitokat, így a részvénypiacon a brexit másnapján fordulat következett be. Az optimista hangulat hónapig kitartott, ezzel szemben az angol font árfolyama egy évvel a brexit után sem tudott tartósan az 1,3000 dolláros szint felett maradni.

Brexit londoni tőzsde

A Brexit hatásai a világ más tőzsdéin, devizapiacain

Mivel a piaci szereplőket váratlanul érte a Brexit (az előzetes közvélemény kutatások miatt), ezért a tőzsdeindexek, és más devizapárok piacán is jelentős volatilitás volt tapasztalható. A Brexit voksolást követően az S&P 500 index árfolyama is 5%-ot zuhant, majd a kezdeti ijedség után fordult a piac, megvették az esést.

Brexit az S&P 5000 index

A Brexit hatásai az EUR/HUF piacán

A Brexit népszavazást követő napon a kockázatvállalási hajlandóság jelentősen lecsökkent, ez a forint gyengülését okozta. Az EUR/HUF jegyzése a 320 forintos szint fölé erősödött, de a félelem, pánik rövid ideig tartott a piacon. A tőzsdék fordulásával a devizapiacokon is fordulatot láthattunk az EUR/HUF jegyzése is visszatért korábbi sávjába.

Brexit hatása a forint piacán

A soft Brexit jelentése, hatásai

A soft Brexit, azaz puha Brexit azt a forgatókönyvet takarja, amikor az Egyesült Királyság és az Európai Unió teljes egyetértésben hozná meg a kilépési döntéseket és az EU fontosabb alappillérei (például a munkaerő szabad áramlása) változatlanul érvényesek lennének. Ebben az esetben az Egyesült Királyság valamilyen formában hozzá férhetnek az Európai Unió egységes piacához. Ez a brit vállalatok számára jelentene jelentős előnyt.

A hard Brexit jelentése, hatásai, következménye

A hard Brexit esetében megszűnne a munkaerő szabad áramlása, a britek döntenék el kit engednek be az országukba. Ugyanakkor a  hard Brexit az Európai Unió egységes piacától való elesést is jelentené. Az áruk szabad, vámmentes kereskedelme is megszűnne a hard Brexit esetén, ami bizonytalan helyzetbe hozhatja a brit vállalatokat.

További következménye a hard Brexit forgatókönyvnek, hogy a brit cégek elveszítenék az ún. eu-s útlevelüket. Az elmúlt években cégek, pénzintézetek tömegével hoztak létre leányvállalatokat Nagy Britanniában azért, hogy így hozzá férhessenek az Európai Unió piacaihoz. Várhatóan ezek a cégek átköltöznének az Európai Unió más országaiba, így a hard Brexit esetén több százezer fős elbocsátásokra lehet számítani.

A fenti kockázatok miatt a hard Brexit jelentős nyomás alatt tartja az angol font árfolyamát, nem meglepő tehát, hogy a Brexit-et követően a GBP/USD árjegyzése az 1,5000 dolláros szintről az 1,2000 dollárig esett vissza. Ahogy az alábbi képen látható az 1,3000 dolláros szint fölé tartósan nem tudott kerülni a Brexit óta a GBP/USD árfolyama.

hard brexit, angol font, GBP/USD

Brexit hatása az angol font devizapárokon kereskedők számára

A brexit alapvetően két szempontból hat az angol font párokon kereskedőkre. Egyrészt a brexit és az eltelt lassan két év alatt folyamatosan érkező hírek nagyfokú volatilitást okoznak az angol font piacán.  A megnövekedett volatilitásnak rövidtávú kereskedés esetén van előnye, ugyanis az árfolyam kilengés növekedésével a napon belüli profit lehetőség nagyobb, így a profit/spread arány is jobb. A vizsgálatokat fél perc alatt el tudjuk végezni, ha elolvassuk a következő bejegyzést: Melyik devizapárokkal kereskedhetünk költséghatékonyan?

Másrészt viszont a brexit hírek éles, olykor váratlan fordulatokat okoznak, így nem árt ha hírkereskedésben, eseményvezérelt kereskedési stratégiákban is jártasak vagyunk. Ezeket az ismereteket jól lehet hasznosítani olyan kereskedési termékek esetén, melyek hírek hatásainak ki vannak téve. Az elmúlt két évben, a brexit népszavazás óta ez igaz volt az angol font párokra is. Eseményvezérelt kereskedési stratégiák:

A brexit hatására a fontosabb makrogazdasági adatok is megváltoznak

A brexit népszavazásnak középtávú hatásai is vannak, melyek a makrogazdasági adatokon is nyomon követhetők. Emiatt ha fontos számunkra az angol font árfolyama (akár azért, mert kereskedünk vele, vagy épp azért, mert angol fontban kapjuk meg a fizetésünket, és nem mindegy milyen árfolyam mellett váltjuk forintra), akkor célszerű követni a makrogazdasági folyamatokat is. Az egyik legfontosabb adatnak a Bank of England kamatdöntése tekinthető, jelentős hatást gyakorol az angol font árfolyamára a Bank of England. Mire figyeljünk, hogyan kövessük nyomon a BoE döntéseit a következő lapon tárgyaljuk: BoE kamatdöntésről..

A brexit mellett más tényezők is hatással vannak az angol font árfolyamára. Az 5 legfontosabb makroadatról, vizsgálatáról és hatásaikról itt beszéltünk: Az 5 legfontosabb gazdasági adat, amely hatással van a devizák árfolyamára

Forex kereskedőként mire célszerű odafigyelni a brexit hírek kapcsán?

Fentebb már beszéltünk róla, hogy a brexit hírek előnye a nagyobb volatilitás, de egyúttal a váratlan fordulatok problémát is jelenthetnek. A fentiek miatt célszerű folyamatosan követni a brexit híreket. Erre a célra én a tradingview árfolyam elemzőjét használom. Egyrészt már a grafikonon értesítést kapok arról, ha fontos hír érkezik. Másrészt pedig a tradingview hírfolyamban összegyűjti számos hírcsatorna brexit és angol font híreit, így azonnal értesülhetünk a fejleményekről (ez egyébként az eseményvezérelt stratégiák egyik fontos szempontja).  Az alábbi képen egy példát mutatók arra, hogyan követem a brexit híreket. A grafikonon megjelennek a fontosabb bejelentések, makroadatok időpontjai, a jobb alsó sarokban pedig a hírfolyam látható.

brexit hírek követése

Tradingview használatáról: Árfolyam figyelő program bemutatása: Tradingview

A brexit híreket a következő hivatkozáson is követheted: https://www.bbc.com/news/politics/uk_leaves_the_eu

A brexit események, fejlemények a kereskedési kondíciókat is megváltoztathatják. Erre is célszerű készülnünk és számítanunk. Ezek közül a spread-tágítás, illetve a növekvő fedezeti követelmények a leginkább jellemző olyan problémák, mellyel szembe kell néznie az angol font párokon kereskedőknek. Érdemes tehát pontosan megértenünk a tőkeáttétel, a margin működését, így elkerülhetjük a problémákat:

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, hozzá szeretnél szólni a témához, csatlakozz facebook csoportunkhoz ide kattintva!

Tanfolyamaink:

Új tartalmak

please do NOT follow this link