Részvény, kereskedés

Tőzsdei kereskedők, részvénypiaci kereskedők széles köre reméli, hogy megtalálja a következő időszak sikerrészvényeit. Abban reménykedünk, hogy az általunk kiválasztott társaságok története évek, esetleg évtizedek alatt hasonló sikersztorik lesznek, mint a mai nagy technológiai cégek, gondolok itt a Google, Facebook, Microsoft, Apple, Intel, Nvidia, és sok más részvényre. Elemzők, brókercégek bátran ajánlanak nekünk különféle részvényeket, melyeket színes sztorikkal tesznek érdekesebbé. Divatosak manapság az 5-10 esetleg 20-30 részvényből álló portfóliók, melyeket jellemzően az utóbbi pár év magas hozamaival értékesítenek, és két három évente duplázást ígérnek. A tőzsdékről mindenki azt gondolja, hogy nagy hozamokat lehet elérni (igaz nagy kockázatok mellett). Gyakori vélemény, hogy ezért...
A bejegyzésben olyan tőzsdei összefüggéseket fogunk megbeszélni, melyek segítségével felmérheted a piaci hangulatot, megtudhatod, hogy az átlagos kisbefektető, kezdő tőzsdei kereskedő mit csinál a tőzsdén. Az okos pénz követése témát már tárgyaltunk, azonban ennek mintájára léteznek az ún. dumb money (buta pénz), mom & pop (mama papa) indikátorok is a tőzsdéken, melyek tulajdonképpen a "háziasszonyok", kisbefektetők, átlagos befektetők tőzsdei ügyleteit vizsgálják, és arról adnak számunkra információt. Témáink: Miért fontos a buta pénz követése? Mit csinál a buta pénz a tőzsdén? Dumb Money tőzsdei bizalom index Equity / Money Market Asset Ratio használata a tőzsdén Retail Money Market Ratio értelmezése a tőzsdén NYSE Available Cash értelmezése AIM indikátor tőzsdei értelmezése Rydex...
A befektetők többsége gondolja azt, hogy egy pénzügyileg prosperáló, jól működő társaság egyúttal jó jövőbeni befektetés lesz. Bár logikusnak tűnik a fenti gondolat, de a két tényező között nincs ilyen szoros összefüggés, úgy is mondhatnánk, hogy az összefüggés egy klasszikus példája az összekapcsolási téveszmének. Bejegyzésünkben körbejárjuk a témát, azaz megbeszéljük miért nem igaz, hogy a kiváló társaságok egyúttal jó befektetések is. Témáink: Jól működő, sikeres társaság = jó befektetés? Jobb minősítés, alacsonyabb hozam? 3200 társaságon történő vizsgálat Összekapcsolási téveszme Milyen magyarázata van a sikeres társaságok gyenge hozamának? Ez azt jelenti, hogy a rosszul irányított társaságokba kell befektetni? Jól működő, sikeres társaság = jó befektetés? Befektetők széles köre...
Cikkünkben a kutatás-fejlesztés, az innováció jelentőségéről beszélünk. Megbeszéljük, hogy mely cégek kerülnek ki vesztesként a válságok, gazdasági problémák időszakából, és a témával összefüggésben megjelenő új vizsgálat eredményeiről is beszámolok, mely a monetáris politika, a kamatsokkok és az innováció, illetve a gazdasági növekedés kapcsolatát tárta fel. Témáink: A gazdasági növekedés okai A kutatás-fejlesztés és a jövőbeni hozamok A magas kamatok elfojtják az innovációt A gazdasági növekedés okai A Solow-féle modellt tárgyaló cikkünkben ( lásd itt ) megbeszéltük, hogy a hosszú távú gazdasági növekedés okaként számon tartott három tényezőből kettő (tőke, munkaerő) csak korlátozottan, rövid ideig képes gazdasági növekedést eredményezni. Az empirikus vizsgálatok, összhangban a solow-...
Mi a közös a Robinhood, Revolut brókercégekben? Mindegyik jutalékmentes kereskedést biztosít az ügyfelei számára. Mi a közös a jutalékmentes kereskedést biztosító számlákban? Az ügyfél számlája lesz a termék, azaz az order flow értékesítésre kerül, melynek eredménye a rosszabb teljesülés. Ezzel együtt az is köztudott, hogy a jutalékmentes kereskedést biztosító cégek előszeretettel működnek együtt dark poolokkal, azaz a megbízásokat árnyéktőzsdéken teljesítik. Bár az átlagos Robinhood ügyfélnek erről nincs tudomása, és vélhetően nem is nagyon érdekli a technikai háttér, a rejtett költségek miatt nem árt, ha tájékozódunk a témában. A fentiek miatt megbeszéljük a tőzsdéken a megbízások végrehajtásának típusait, a dark poolok jelentőségét. Témáink: Mi történik a tőzsdéken? A tőzsdére kerül a...
Cikkünkben megbeszéljük a hagyományos befektetésekkel, a tőzsdei, forex és kriptovaluta befektetésekkel, a bitcoinnal kapcsolatos csalásokat, átveréseket. A módszerek tárgyalása mellett a cikkünk végén megtalálod a csalásokra figyelmeztető jeleket, azokat a szempontokat, melyeket figyelembe véve megelőzhetők a csalások, átverések. Témáink: Google keresőjén alapuló csalások Kriptorobot, forexrobot csalások2) Facebook és Google hirdetések csalások Kriptorobot, forexrobot csalások Az ICO-k nagy része még mindig csalás A coinok nagy része semmit nem ér Fake trading, Wash Trading csalások A felhőbányászat is ideális a csalásokhoz Hozamgaranciás csalások Pump and dump csalások A fake profit csalás Bitcoin, vagy kriptopénz duplázás, sokszorozás Ponzi-séma, piramisjáték szervezés Áll bitcoin,...
Egyre többször kerül elő a zombi cég kifejezés a gazdasági médiában (legutóbb a japán részvénypiac vonatkozásában, lásd itt ), tekintettel arra, hogy ezen cégek száma évről évre drasztikusan növekszik. A cikkünkben megbeszéljük, hogy mit jelent a zombi cég kifejezés, hogyan ismerhetők fel a zombi cégek, milyen veszélyekkel jár a zombi cégek részvényeinek a megvásárlása. Szó lesz arról is, hogy különböző részvényszűrő alkalmazások segítségével hogyan találhatod meg a zombi cégeket. Témáink: Mit jelent a zombi cég, vállalkozás kifejezés? Zombi cégek értelmezése Magyarországon Mi a probléma a zombi cégekkel, társaságokkal? Miért növekszik a zombi cégek aránya? Mi a probléma a zombi cégekkel befektetőként? Zombi cégek ellenőrzése az eredménykimutatásban Zombi cégek kiszűrése ICR rátával A...
Időről időre megjelenik a médiában a buffett-indikátor, mely alapján szakértők, elemzők alulározott és túlárazott részvénypiacokat azonosítanak. Cikkünkben megbeszéljük az összefüggés alapját, beszámolok a témával kapcsolatban az egyik legátfogóbb vizsgálatról, és beszélünk az indikátor hibáiról is. Témáink: A buffett-indikátor alapja Milyen okok miatt torzíthat a buffett-indikátor? Bizonyítékok a buffett-indikátor előrejelző szerepéről.. A buffett-indikátor alapja A buffett-indikátor (MVE/GDP) annak az összefüggésnek a megnevezése, melyre két évtizeddel korábban világított rá Warren Buffett egy beszélgetés során . Az összefüggés lényege, hogy az amerikai részvénypiac kapitalizációját (MVE) célszerű összevetni az amerikai gazdaság által termelt jövedelemmel (GDP), mert a két mutatónak...
Cikkünkben az ATH (All Time High), azaz a történelmi csúcs jelentését, jelentőségét beszéljük meg. Alapvetően kétfajta megközelítésmóddal találkozhatunk a történelmi csúcs kapcsán. Az egyik magyarázat szerint a történelmi csúcs egyértelmű jele annak, hogy kifejezetten drága a termék, így ha ebben az időszakban vásárolunk, akkor a jövőbeni hozamunk alacsony lesz. A másik megközelítési mód szerint pedig önmagában az árfolyam vizsgálata alapján nem határozható meg, hogy olcsó vagy drága a termék, hiszen mindig valamely egyéb fundamentális mutató (például részvények, tőzsdeindexek esetében nyereség, lásd CAPE) alapján határozhatjuk meg, hogy olcsó vagy drága a részvénypiac. Emiatt a tőzsdeindex a történelmi csúcson akár olcsó is lehet (fundamentálisan vizsgálva). Emellett pedig a történelmi...
Cikkünkben a magasnyomású gazdaság működését, előnyeit, lehetséges kockázatait beszéljük meg. Témáink: Mit jelent a magasnyomású gazdaság? A természetes ráta hipotézise A magasnyomású gazdaságban nem lesz magas infláció? A magasnyomású gazdaság előnyei Mit jelent a magasnyomású gazdaság? A magasnyomású gazdaság egy olyan gazdasági állapot, melyben mesterségesen nagyobb gazdasági növekedés indukálnak gazdaságpolitikai módszerekkel, a monetáris politika támogatásával. A módszerek jellemzően a kormányzati kiadások növeléséből, fiskális stimulusokból állnak, melyet laza monetáris politikával (alacsony kamatok, mennyiségi enyhítés) támogatnak meg. Jellemzően a gazdaság erőforrásait meghaladó mértékű növekedés elérésekor beszélünk magasnyomású gazdaságról, melyben mellékhatásként magas infláció...
A bejegyzésünkben egy újabb összefüggést, piaci anomáliát tárgyalunk meg, melyet asset growth hatás néven ismerünk, mely a logikának ellentmondó kapcsolatot ír le a jövőbeni részvényhozam és a társaság eszközállományának növekedése között. Megbeszéljük az alábbiakban a kapcsolatot az eszközállomány növekedése és a hozam között, megnézzük a kutatások eredményeit, és megpróbálok magyarázatot is adni erre az összefüggésre. Témáink: Mi az az asset growth hatás a tőzsdén? Mit jelent az eszközállomány növekedése? Milyen magyarázata lehet a fordított hatásnak? Ki kellett bővíteni a hatékony piacok elméletét.. Asset growth hatásra épülő stratégiák (1990-2018) Az asset growth és a crash risk összefüggése Mi az az asset growth hatás a tőzsdén? Az asset growth effect néven ismert összefüggés...
Cikkünkben az ESG-alapú befektetések hozamával foglalkozunk. A témával kapcsolatban megjelenő új vizsgálat 2001-2020 közötti időszakon, 48 ország részvénypiacán, 16.000 részvényt vizsgálva, felhasználva a legismertebb ESG-minősítéseket, értve ezalatt az egyre népszerűbb ESG-momentum indexeket próbálta kideríteni, hogy van-e pozitív kapcsolat az ESG-minősítés és a részvények jövőbeni hozama között. Témáink: Miről szól az ESG? A befektetés hozamára pozitívan vagy negatívan hat az ESG? Miről szól az ESG? Az ESG a környezettudatos, a fenntartható, a vállalatirányításban morális kérdéseket is figyelembe vevő értékmérőt jelöl, mely alapján besoroljuk a vállalatokat. A kezdeményezés fő célja, hogy a tőke olyan iparágba áramoljon, melyek a fenti tényezőket figyelembe véve működnek, így a jövő egy...
A bejegyzésünkben az arany előrejelző funkcióját tekintjük át. Elsősorban azt nézzük meg, hogy az arany-platina, a réz-arany, az arany-ezüst, arany-fűrészáru ráták, összefüggések hogyan használhatók fel a befektetés, tőzsdei előrejelzés során. Megnézzük a témával kapcsolatos vizsgálatokat, tanulmányokat. Témáink: Az arany-platina ráta előrejelző képessége A réz/arany ráta hasznos előrejelző a tőkepiacon? Mire jó az arany-ezüst ráta? 1) Az arany-platina ráta előrejelző képessége A pénzügyi piacokon és a globális gazdaságban is fontos szerepet tölt be az arany, melynek két fontos tulajdonsága van. Egyrészt az arany egy árupiaci eszköz, melynek ipari, de legfőképp ékszeripari felhasználása van (a kettő együtt kiteszi az aranykereslet felét). Másrészt pedig az aranyat értékesnek tekintjük,...
A részvények jövőbeni hozamának alakulása nagyon sok befektetőt foglalkoztat. A témával kapcsolatban gyakran kapok kérdéseket, így most példákon keresztül szemléltetem, annak a két tényezőnek a változását, melyek jelentős mértékben magyarázatot adnak a jövőbeni hozamra. Témáink: Mitől függ a jövőbeni hozam? A nyereség és a jövőbeni hozam kapcsolata A nyereség vizsgálata önmagában nem elegendő Mire kell figyelni befektetőként? A nyereségnövekedés problémája Mi a probléma a növekedési részvényekkel? Mitől függ a jövőbeni hozam? Teljes pontossággal nem tudjuk megmagyarázni, hogy egy-egy részvénynek miért lett annyi a hozama, mint amennyit tapasztaltunk, azaz bár vannak tényezők ( részletek itt ), mint a részvénypiac kockázati prémiuma, a béta, a jövedelmezőség, a value-prémium, az asset-...
Gyakorlatilag nincs olyan részvénypiac befektető, aki ne figyelné a tőzsdeindexek változását. A legtöbb hosszú távú befektető pedig gyakran olyan ETF alapokat, befektetési alapokat vásárol, melyek különböző tőzsdeindexeket követnek. Valószínűleg keveseknek jutott eszébe azon gondolkodni, hogy ki dönt arról, hogy milyen részvények kerüljenek a tőzsdeindexbe. Vannak erre vonatkozóan szigorú szabályok? Esetleg egy bizottság határozza meg önkényesen, hogy mely társaság kerülhet be a tőzsdeindexben? Mindkét megoldásra láthatunk példákat, és vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy az önkényes (diszkrecionális) tőzsdeindexekkel nem biztos, hogy jól járnak a befektetők. Beszámolok egy kutatásról, mely azt is megvizsgálta, hogy a társaságok "megvásárolhatják-e" a helyüket az olyan prominens...
Feliratkozás Részvény, kereskedés csatornájára