A közepes fejlettség/jövedelem csapdája Magyarországon

Cikkünkben a közepes fejlettség/jövedelem csapdájának jelenségével ismerkedünk meg, kitérve arra, hogy Magyarország esetében milyen veszélye van a folyamatnak. Témáink:

• Mit jelent a közepes fejlettség/jövedelem csapda?
• A közepes fejlettség csapdájának elméleti háttere
• Hogyan lehet kikerülni a közepes fejlettség csapdájából?
• A közepes fejlettség csapdája a valóságban
• Hogyan kerülhető el a közepes fejlettség csapdája?

Mit jelent a közepes fejlettség/jövedelem csapda?

A közepes jövedelem csapda arra a jelenségre utal, amikor országok az alacsony jövedelem szintről eljutnak a közepes jövedelem szintjére, majd elveszítik gazdasági dinamizmusukat, lassul, stagnál az egy főre jutó GDP és nem tudnak átlépni a magas jövedelmű országok csoportjába. A közepes fejlettség csapdája hasonló koncepciót ír le, de ebben az esetben nemcsak az egy főre jutó GDP, hanem más fejlettségi mutatók alapján mutatjuk ki a lemaradást. Ugyanis a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy egyes országok esetében (például hazánk) a GDP adatok nem utalnak a közepes jövedelem csapdájának veszélyére, de más fejlettséget mérő mutatókkal (egészségügy, oktatás, innováció, termelékenység) alapján feltételezhető a jelenség. A továbbiakban a két fogalmat együttesen tárgyaljuk, annak ellenére, hogy a két jelenség különböző mutatókkal vizsgálható, de a problémák természete hasonló.

A közepes fejlettség csapdájának elméleti háttere

Egy korábbi cikkünkben már megbeszéltük a solow-modell lényegét, mely három tényezővel magyarázza a gazdasági növekedést. Ez a három tényező a tőkeállomány (K), a munkaerőállomány (L) és a technikai fejlődés (A). A fentiek alapján egy ország gazdasági kibocsátását (Y), az alábbi képlet szerint írhatjuk fel.

A fenti cikkünkben elsődlegesen a fejlett országok esetére vonatkozóan beszéltük meg, hogy a gazdasági növekedés a tőke felhalmozásával, a munkaerőállomány növelésével és a technológiai fejlődéssel hozható összefüggésbe. Azonban az elméleti modell, és az ezt megerősítő empirikus bizonyítékok azt mutatják, hogy hosszú távon a tőke és a munkaerőállomány növelésével nem lehet gazdasági növekedést elérni, előbb utóbb beáll a gazdaság egy egyensúlyi állapotba. Eszerint tehát a technológiai fejlődés a legfontosabb tényezője a hosszú távú gazdasági növekedésnek.

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy egy fejlett és fejlődő ország gazdasága között jelentős a különbség, mert bár a fejlődő országok rendelkeznek a fejlett országok technológiájának egy részével, de túl kevés a tőke. Ezen tőkehiányos gazdaságok termelési függvénye is eltérő. Amíg az előző cikkünkben a fekete görbe (f₂(k) jelölés) szerinti függvényt használtuk, a fejlődő országok termelési függvénye sokkal inkább a piros görbe szerinti lefutású, melynek kezdeti szakasza konkáv.

Ezt a kezdeti szakaszt nagyítottam ki az alábbi ábrán, ahol a fenti kép szerinti piros termelési függvény immár feketével, f(k) jelöléssel látható. A grafikon jelölése:

•     y = Y/L, azaz egy munkásra jutó kibocsátás
•     k = K/L, azaz egy munkásra jutó tőke.

A fentiekhez tegyük hozzá, hogy a gazdaságban a tőkeállomány három tényező hatására változhat meg. Az egyik a beruházásra fordítható összeg (ezt sf(k) írja le, ahol s a megtakarítási ráta), a másik a népesség növekedése (n), a harmadik az értékcsökkenés (δ), a tőkeállomány pusztulása. Eszerint van két újabb függvényünk:

• sf(k): jelzi az adott jövedelemszint mellett a rendelkezésre álló megtakarítást.
• (n+δ)k: mutatja, hogy mekkora beruházásra van szükség, hogy k változatlan szinten maradjon, azaz ne csökkenjen a tőkeberuházás, tőkevagyon.

A közepes fejlettség csapdája a fenti grafikonon már jól látható, azaz a modellnek van két egyensúlyi pontja. Az alacsonyabb jövedelmi szintnél található (k₀) a stabil egyensúlyi pont, a k₁ az instabil egyensúlyi pont. A fentiek azt jelentik, hogy amikor egy ilyen gazdaság a növekedés pályájára lép, akkor a kezdeti időszakban van még gazdasági növekedés. Ez a kék színnel jelölt terület, ahol a megtakarítás nagyobb, mint a tőke fenntartásához szükséges pótlólagos beruházás. Ugyanakkor nagyon gyorsan eljutunk a k₀ stabil pontba, ahol a növekedés egyensúlyba kerül, megáll egy alacsony kibocsátási szinten (y₀). Ennek oka, hogy a k₀ és a k₁ közötti szakaszon a megtakarítás alacsonyabb, mint a tőkefenntartáshoz szükséges tőke. Ha külföldről tőkeberuházás érkezik az országba (FDI), és ennek mértéke kisebb, mint k₁, akkor a mozgástörvény visszaviszi a gazdaságot a k₀ állapotba, mert a megtakarítás nem elegendő a tőkeszint fenntartásához.

Hogyan lehet kikerülni a közepes fejlettség csapdájából?

Elméletileg több lehetőség létezik arra, hogy kikerüljön egy ország a közepes fejlettség csapdájából. Ezek egyike az FDI-alapú növekedés, azaz külső forrásból, külföldről kell tőkét bevonni, mellyel át lehet lendülni a k₀ és a k₁ közötti szakaszon, hiszen ezen túl (k₁-től jobbra) már a megtakarítás meghaladja a tőkeintenzitást. Sajnos azonban a gyakorlati példák azt mutatják, hogy nincs ilyen mennyiségű külföldről bevonható tőke, melyek ezt a szakadékot segíthetnek átugrani egy ország számára. Másrészt pedig, ha lenne is ilyen mennyiségű tőke, akkor nagy valószínűséggel nem tudná hatékonyan felhasználni egy fejletlen ország. További elméleti lehetőséget jelentene a népesség növekedési ütemének csökkentése, így az (n+δ)k lefelé tolódna el, ahogy az alábbi grafikonon látható.

Itt viszont szintén az a probléma, hogy alacsony jövedelmi szinten állna be az egyensúly (y* jelöléssel).  További megoldást jelenthetne a megtakarítási ráta növelése. Ugyanakkor ennek is vannak korlátai, és ismételten csak átmeneti gazdasági növekedés érhető el ezzel a módszerrel. Az alábbi képen látható, hogy a megtakarítási ráta növekedésével az sf(k) felfelé tolódik el, így egyetlen egyensúlyi pont alakul ki, de szintén alacsony jövedelmi szinten (y* jelöléssel).

Bár a közepes fejlettség csapdájából elméletileg a fenti három kiút létezik, de az FDI esetében nem ismerünk sikeres gyakorlati példát, a másik két esetben pedig alacsonyabb jövedelmi szinten áll be az egyensúly. Ezért az egyetlen valódi alternatíva a műszaki, technológiai haladás, a termelékenység növelése, különösen a technológiailag elmaradottabb iparágakban fejlesztve. A fentiek hatására a termelési függvény alakul át, megszűnik a konkáv forma, mely a fejlett országoknál látott folyamatokhoz hasonló gazdasági növekedést eredményez.

A közepes fejlettség csapdája a valóságban

A közepes fejlettség csapdáját különböző módon mérhetjük, de a leginkább elterjedt módszernek az tekinthető, hogy egy ország milyen mértékben tudott felzárkózni a fejlett országokhoz. Gyakori, hogy a legfejlettebb 12 ország, vagy az Egyesült Államok, egyes esetekben a földrajzi régió alapján a szomszédos fejlett ország vásárlóerőparitáson mért reál GDP összevetésével végezzük a felmérést.

Az alábbi kép a szerző saját vizsgálata a madison projekt adatai alapján 1990 és 2018 közötti időszakon 160 ország vonatkozásában. A grafikon x-tengelyén azt láthatjuk, hogy az adott országban (egyetlen pont jelzi) a vásárlóerőparitáson mért egy főre jutó reál GDP az Egyesült Államokhoz viszonyítva hogyan változott 1990-2018 között. A piros ponttal jelölt ország hazánk, azaz 1990-ben a hazai egy főre jutó GDP az Egyesült Államok egy főre jutó gazdasági kibocsátásának 27,8 százalékát tette ki, majd 2018-ra már 46,3 százalékot, azaz az elmúlt 30 évben mérhető felzárkózás volt egy főre jutó GDP alapján.

Az x-tengelyen a 20-60% közötti tartományban találjuk azokat az országokat, melyek közepesen fejlettek voltak 1990-ben. A behúzott 45 fokos piros egyenesre eső pontok olyan országokat jelölnek, melyek az elmúlt 30 évben nem tudtak felzárkózni. Az egyenes alatti országok lemaradtak, az egyenes fölötti országok felzárkóztak a vizsgált időszakban.

forrás: saját szerkesztés, madison project 2020

Néhány további ország részletes adata.

	1990	2018
Magyarország	28%	46%
Lengyelország	22%	50%
Törökország	23%	34%
Bulgária	24%	33%
Mexico	26%	30%
Argentína	28%	34%
Szlovákia	33%	49%
Szerbia	26%	26%
Észtország	47%	49%
Portugália	46%	48%
Szlovénia	48%	52%
Horvátország	35%	39%

Az alábbi grafikonon historikus távon, 1870-2018 közötti időszakon követhető hazánk felzárkózása az Egyesült Államokhoz viszonyítva. Jól látható a grafikonon, hogy 1933-ban voltunk a leginkább felzárkózva a fejlett világhoz, majd a háború alatt, illetve a rendszerváltás előtt/alatt jelentős lemaradás következett be. A hazai gazdaság esetében tehát az a kérdés, hogy ebből a közepes fejlettségből vezet-e út felfelé, és a jövőben tovább tudjuk közelíteni az Egyesült Államokat.

forrás: saját szerkesztés, madison project 2020

Hogyan kerülhető el a közepes fejlettség csapdája?

Az egyes országok miért tudnak felzárkózni, mások miért stagnálnak téma egy intenzíven vizsgált területe a gazdaságtudománynak. Számos ellentmondást találunk a területen, kezdve azzal, hogy milyen mutató alapján mérjük a felzárkózást. Amíg korábban ez nagyrészt GDP alapján történt, mára sokkal inkább elfogadott, hogy az emberi fejlettség index (HDI, Human Development Index) alapján mérjük a felzárkózást. Ez persze nem jelenti azt, hogy a GDP-alapú vizsgálatok haszontalanok, tekintettel arra, hogy a GDP és a HDI között igen szoros (80%-os magyarázóerővel) pozitív kapcsolat figyelhető meg, lásd alábbi képen.

Az okokat vizsgálva Ohno (2009) tanulmánya emelhető ki, melyből kiderül, hogy a külföldi tőkebefektetések (FDI) hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, de helyi fejlődést úgy lehet elérni, ha megfelelő intézményrendszer támogatja a tudás-szint emelkedését. Egy másik vizsgálat (World Bank 2019) szintén arra mutat rá, hogy a humánerő fejlesztése egy fontos komponense a csapdahelyzet elkerülésének, azaz jó minőségű oktatási rendszerre van szükség az óvodától a felsőfokú képzésekig bezárólag. A fentiekkel együtt számos további tanulmány erősíti meg azt, hogy a tudáson és innováción alapuló fejlődés, a versenyképesség fokozása az egyik kivezető út a közepes fejlettség csapdájából. A fentiek együtt járnak a gazdaság szerkezeti átalakításával, azaz előbb utóbb az alacsony bérekre alapuló versenyelőnyt fel kell váltani az innováción alapuló versenyelőnnyel. Az alacsony béreken alapuló versenyelőnnyel ugyanis az a probléma, hogy a gazdaság egy összeszerelő üzemmé válik, ahol a külföldi multinacionális vállalatok hozzák a technológiát. Az ilyen technológiaimport helyett saját technológia fejlesztésre van szükség, mely a tudásba történő beruházáson alapul.

Mit mutat a hazai helyzet?

Hazánk jelenleg nem sorolható a közepes fejlettség csapdájával érintett országok körébe, de a veszélye fennáll a problémának. Ennek egyik jele, hogy az innovatív cégek aránya hazánkban alacsony az EU átlaggal, és a szomszédos országokkal összevetve is, lásd alábbi képen.

forrás: Csath (2022)

A humán vagyon egyik mutatója, az iskolát 18-24 éves korban abbahagyók aránya is magasabb a környező országokhoz képest.

forrás: Csath (2022)

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya alacsonyabb.

forrás: Csath (2022)

Továbbá a brain drain (szakemberek elvándorlása) tekintetében a 9. legveszélyeztetettebb ország hazánk.

forrás: Csath (2022)

A fentiekkel együtt a munkatermelékenység sem magas hazánkban. A termelékenység növelése pedig elengedhetetlen a fenntartható gazdasági növekedéshez, ahogy erről a cikkünk első felében is beszéltünk.

forrás: Csath (2022)

A fentieket összefoglalva az alábbi ábrán az látható, hogy a kutatás-fejlesztési ráfordítás is lényegesen alacsonyabb az EU-s átlagnál, azaz egy főre vetítve 225 euró.

forrás: Csath (2022)