A magasnyomású gazdaság működése, kockázatai

Cikkünkben a magasnyomású gazdaság működését, előnyeit, lehetséges kockázatait beszéljük meg. Témáink:

• Mit jelent a magasnyomású gazdaság?
• A természetes ráta hipotézise
• A magasnyomású gazdaságban nem lesz magas infláció?
• A magasnyomású gazdaság előnyei

Mit jelent a magasnyomású gazdaság?

A magasnyomású gazdaság egy olyan gazdasági állapot, melyben mesterségesen nagyobb gazdasági növekedés indukálnak gazdaságpolitikai módszerekkel, a monetáris politika támogatásával. A módszerek jellemzően a kormányzati kiadások növeléséből, fiskális stimulusokból állnak, melyet laza monetáris politikával (alacsony kamatok, mennyiségi enyhítés) támogatnak meg.

Jellemzően a gazdaság erőforrásait meghaladó mértékű növekedés elérésekor beszélünk magasnyomású gazdaságról, melyben mellékhatásként magas infláció, jelentős költségvetési hiány alakulhat ki, de általában a magasnyomású gazdaság hívei ezt nem tartják valós kockázatoknak, tekintettel arra, hogy az elmúlt évtizedek empirikus vizsgálatai sem erősítik meg egyértelműen, hogy a magasnyomású gazdaság szükségszerű következménye a magas infláció.

A módszer ötletadója Arthur Okun közgazdász volt, aki 1973-as publikációjában az Egyesült Államokban „kívánatosnak” tekinthető munkanélküliségi rátával kapcsolatban formált véleményt. A közgazdászok körében  ugyanis a 4-5 százalékos munkanélküliségi ráta volt az általánosan elfogadott „ideális szint”, mely mellett optimális a gazdasági növekedés, de az infláció emelkedésével nem kell számolni. Okunk szerint azonban a munkaerőpiac nemcsak egyetlen számból áll, és a munkanélküliségi ráta csak a jéghegy csúcsa, hiszen a csökkenő munkanélküliségi rátával növekedésnek induló bérek nyomán olyan emberek is visszatérnek a munkaerőpiacra, akiket eddig nem lehetett elérni, azaz tartósan fenntartható az alacsony munkanélküliségi ráta anélkül, hogy jelentős infláció lépne fel. Ráadásul, ha egy gazdaságban többen találnak munkát, akkor ennek a teljes gazdaságra nézve nagyobb pozitív hozadéka lehet, mely kompenzálhatja az infláció kismértékű növekedését. A fentiek alapvetően szembe mennek a hagyományos nézettel, melyre röviden kitérek a következő bekezdésben.

A természetes ráta hipotézise

A természetes ráta elméletét Milton Friedman és Edmund Phelps fogalmazta meg. Az elmélet abból indul ki, hogy minden gazdaságban néhány fontos tényező határozza meg a hosszú távú gazdasági növekedést. Ezek körébe tartozik a munkaerő, a tőke és a technológia (részleteiben a solow-modell alatt beszéltünk erről, lásd itt). A hosszú távú gazdasági növekedés üteme egy egyensúlyi állapot felé tart, melyet a fenti tényezők determinálnak. Eszerint egy mesterségesen indukált, de az erőforrásokat meghaladó magasabb kibocsátási szint mellett a csökkenő hozadék és az erőforrások korlátossága miatt visszatér a gazdaság egy alacsonyabb kibocsátási szintre. A természetes ráta elmélet a fentieket a munkaerőre, mint erőforrásra vezette vissza, és azokra az empirikus vizsgálatokra alapozták állításaikat, melyeket Bill Phillips és Irving Fisher közgazdászok végeztek el, azaz a munkanélküliségi ráta és a bérnövekedés, így az infláció között negatív a kapcsolat. Az alábbi képen Irving Fisher eredeti vizsgálatát láthatjuk az 1920-as évekből, és a képen látható görbét Bill Phillips után phillips-görbének hívjuk.

,

orrás: Irving Fisher and statistical..

A természetes ráta elmélet szerint tehát minden gazdaságnak van egy olyan munkanélküliségi szintje (demográfiai, migrációs, korszellem stb. tényezők által meghatározott), amelyet nem lehet tartósan alacsonyabbra szorítani infláció növelése nélkül. Ezt a szintet nevezik a gazdaság "természetes" munkanélküliségi rátájának. Ha a munkanélküliség a természetes szint alá esik, az inflációs nyomás növekszik, mert a feszesség váló munkaerőpiac miatt a bérek emelkedni kezdenek. Ez az inflációs nyomás aztán visszavezeti a munkanélküliséget a természetes szintre. Hasonlóképpen, ha a munkanélküliség a természetes ráta felett van, az inflációs nyomás csökken, és a munkanélküliség visszatér a természetes szintre. A fenti összefüggés ma is meghatározó eleme a monetáris politikának, és aki követte az elmúlt évek Fed kamatdöntéseit, tapasztalhatta, hogy az infláció és a feszes munkaerőpiac szinte minden sajtótájékoztató központi témája. Milton hipotézise szerint tehát:

• A munkanélküliség természetes rátája független a monetáris politikától, azaz nem hat rá a monetáris politika, a kilengések után visszatér az egyensúlyi állapotba.
• Hosszú távon nincs kompromisszum a munkanélküliség természetes rátája és az infláció között, azaz nem lehet előnyhöz jutni az alacsonyabb munkanélküliségi rátával hosszú távon.

A magasnyomású gazdaságban nem lesz magas infláció?

A magasnyomású gazdasággal kapcsolatos valódi megfigyelések alacsony esetszámra korlátozódnak, elsődlegesen a 2013-2020 közötti időszakban figyelhettük meg az Egyesült Államokban, fejlett országokban, és hazánkban is. Az infláció és a munkanélküliségi rátával összefüggésben azonban számos vizsgálatot találunk, melyek alátámaszthatják a magasnyomású gazdaság hipotézisét, azaz a phillips-görbe nem annyira meredek, sokkal laposabb (meredeksége alig nagyobb a nullánál), így az alacsonyabb munkanélküliségi ráta nem vált ki jelentős inflációs hatást.

Az utóbbi időben megjelent, a témában legtöbbet hivatkozott Hooper, Mishkin, Sufi által készített vizsgálat azonban árnyalja a fenti képet. Vizsgálatukban az 1950-es évektől kezdődően mutatták ki az infláció és a munkanélküliségi ráta közötti kapcsolatot az Egyesült Államokban. Az alábbi grafikonon látható a lényeg, azaz az elmúlt évtizedekben az infláció és a munkanélküliségi ráta között negatív kapcsolat volt megfigyelhető, de a koefficiens nagyon alacsony (-0,1 és -0,2 között). Ugyanakkor korábbi évtizedekben sokkal erősebb negatív kapcsolat volt megfigyelhető (akár -0,6).

forrás: Hooper, Mishkin, Sufi

A fentiek sokkal inkább arról árulkodnak, hogy a gazdaságban más tényezők (például inflációs várakozások) is hatást gyakorolnak a két változó közötti kapcsolatra, de a szerzők szerint hiba volna azt feltételezni, hogy az infláció alacsony marad a megfelelő monetáris reakciók hiányában is a jövőben (2019-es publikáció).

Az emelkedett, magas inflációval kapcsolatban további kockázatot jelent, hogy az infláció és a gazdasági növekedés között vélhetően nem lineáris kapcsolat van, azaz az infláció egy bizonyos szintje fölött szinte a gazdasági növekedés jelentősen fékeződik. A The Long-Run Phillips Curve is ... a Curve cím alatti anyagban az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-növekedését vetették össze az inflációval az 1960-as évektől kezdődően. A kutatásból kiderül, hogy az infláció tekintetében van egy határérték. Ez az Egyesült Államok gazdasága esetében a 4 százalékos szintet jelenti az infláció hosszú távú trendjén kimutatva (erről lentebb beszélünk). Ezen határérték alatt az infláció és a gazdasági kibocsátás független egymástól, majd a határérték fölött az infláció negatívan hat a gazdasági növekedésre. A kapcsolat jól mérhető és jelentős, ugyanis minden egyes százalékpont, mellyel túllépi az infláció a négy százalékos határértéket, évente egy százalékkal csökkenti a lehetséges gazdasági kibocsátást.

Az alábbi grafikonon kék színnel az inflációt, sárga színnel az infláció hosszú távú trendjét látjuk (előző időszaki infláció átlaga). Jól látható, hogy az 1980-as években az éveken keresztüli magas infláció felfelé mozdította el a hosszú távú infláció trendjét, és az 1980-as évekre megközelítette a 7,5 százalékos értéket.

forrás: The Long-Run Phillips Curve is ... a Curve

A fentiekkel párhuzamosan megfigyelhetjük az alábbi grafikonon a gazdasági kibocsátás visszaesését. Az időszak elején (1960-1970) és az időszak végén (1990 után) alig láthatunk negatív hatást, mert a 4 százalékos határérték alatt az infláció független a gazdasági kibocsátástól. Ugyanakkor a határérték feletti szintnél (1970-1990) jelentős fékező hatása van a gazdasági kibocsátásra nézve.

forrás: The Long-Run Phillips Curve is ... a Curve

A fentiek természetesen nem azt jelentik, hogy minden esetben gazdasági csökkenés lesz az ilyen esetekben, hanem azt jelzik, hogy elméletileg nagyobb gazdasági kibocsátást lehetett volna elérni. Az alábbi grafikon szemlélteti a hatást.

forrás: The Long-Run Phillips Curve is ... a Curve

Az x-tengelyen az output gap látható, melynek mértéke balról jobbra haladva csökken. Az output gap leegyszerűsítve az infláció gazdasági kibocsátásra gyakorolt negatív hatását jelzi. Az y-tengelyen az infláció szintje látható. A kék és fekete görbe mutatja a különböző modellek szerinti lefutását a hatásnak. A szaggatott vonalak jelzik, hogy az esetek 90 százaléka mekkora tartományban szóródik. Piros nyilakkal levetítettem, hogy 4 százalékos inflációnál alig mutatható ki negatív hatás, azaz a két tényező független egymástól (további részletek itt). A fenti kockázatai ellenére vannak azonban előnyei a magas nyomású gazdaságnak. Nézzük ezeket.

A magasnyomású gazdaság előnyei

Az egyik legfontosabb, hogy a magasnyomású gazdaságban a munkanélküliség rendkívül alacsony, ami azt jelenti, hogy a munkaerőpiac szoros, és a munkavállalók könnyebben találnak munkát. Az Egyesült Államokból származó vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy az alacsony munkanélküliségi ráta a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat előnyhöz juttatja.

Más vizsgálatok pedig arra mutatnak rá, hogy össztársadalmi szinten a munkanélküliség negatív hatása sokkal nagyobb, mint az infláció negatív hatása (érzékelt negatív hatás).. Az egyik átfogó vizsgálatot „Preferences over Inflation and Unemployment: Evidence from Surveys of Happiness” cím alatt találjuk. Ebben 300.000 ember megkérdezésén alapuló eredményeket összegeztek. Ezek végkövetkeztetése, hogy 1 százalék növekedés a munkanélküliségi rátában megközelítőleg ugyanolyan negatív társadalmi hasát vált ki, mint a 2 százalékos infláció-növekedés. Tehát a munkahely elvesztése átlagosan kétszer olyan fájdalmas, mint az árak drágulása. A témával kapcsolatban egy másik vizsgálatot több európai országban végeztek el (The Happiness Trade-Off between Unemployment and Inflation). Ebben az anyagban az előzővel azonos eredményre jutottak, de: „Our estimates with European data imply tahat a 1 percentage point increase in the unemployment rate lowers well-being by more than fives times as much as a 1 percentage point increase i the inflation rate”. Eszerint tehát 1 százalék  munkanélküliségi ráta emelkedés 5% infláció növekedéssel egyenértékű.

A magas nyomású gazdaság kezelheti az ún. zero lower bound problémát is, azaz ha a gazdaság tartósan nulla közeli kamatok állapotában működik, akkor szűkül a monetáris politika mozgástere, mert nem lehet nulla alá csökkenteni az irányadó kamatot. Illetve lehetséges, de nincs mögötte elegendő tapasztalat (svájci és EKB kísérleteket leszámítva). Másrészt kísérletek azt mutatják, hogy negatív kamatok világban a piaci szereplők döntései megváltoznak (lásd ezen cikkünk második felét). Ha pedig a magasnyomású gazdaság következményeként kismértékben emelkedik az infláció (ezzel együtt az inflációs célt is növelik), akkor a monetáris politika mozgástere bővül.

Az alábbi képen láthatjuk a 2 százalékos inflációs cél esetén a hozamgörbét recesszió előtt (Pre-recession) és recesszió időszakában kamatvágások után. A hozamgörbén jól látható, hogy hiába csökkenti negatív tartományba (-0,5 százalék) a Fed a rövid lejáratú kamatokat, a hosszú lejáratú hozamok esetében mérsékelt hozamesést (1,7 százalékról 1 százalékra) tudna elérni a mennyiségi enyhítéssel.

forrás: Are Central Banks Out of Ammunition...

Ha azonban az inflációs cél 3 százalékos, akkor a rövid hozamok -0,5 százalékba történő csökkentése nagyobb hatást vált ki a hosszú lejáratú hozamokon, mert a korábbi 2,7 százalékról 1,6 százalékra csökken. A példánkban az egyúttal azt is jelenti, hogy az inflációs cél 1 százalékponttal történő megemelése 2,5 százalékos tartalékot jelent a Fed számára, melyet egy jövőbeni válságban felhasználhat. További részletek a témával kapcsolatban itt.

forrás: Are Central Banks Out of Ammunition...

További előnyök:

• Erős gazdasági növekedés: a gazdaság gyors ütemben növekszik, ami növeli a vállalkozások bevételeit és profitjait.
• Magas kapacitáskihasználtság: a vállalatok teljes kapacitással működnek, hogy ki tudják elégíteni a fokozódó keresletet.
• Béremelkedés: a feszes munkaerőpiac béremelkedést eredményez, mivel a vállalatok versengenek a munkaerőért.
• Termelékenység növekedhet: a vállalatokat arra ösztönözheti, hogy hatékonyabbá tegyék működésüket és beruházzanak az innovációba, a technológiai fejlődésbe.

Összegezve a fentieket, a magasnyomású gazdaság bizonyos körülmények között rövid távon működhet, de a hosszú távú hatásaival összefüggésben nincsenek kiterjedt vizsgálatok. Számos előnye lehet a magasnyomású gazdaságnak, de kockázatai is vannak. Sajnos azonban a jelenlegi kutatások fényében nehéz megbecsülni a magasnyomású gazdaság inflációra gyakorolt hatását, ráadásul az összes komolyabb vizsgálat az Egyesült Államok gazdaságára vonatkozik, melyeket csak nagy bátorsággal lehetne a magyar gazdaságra értelmezni. Gondoljunk csak arra, hogy milyen eltérés van a reálkeresetek, az egy főre jutó GDP, a technológiai szint, a demográfiai folyamatok, az intézményrendszerbe fektetett bizalom, az inflációs várakozások között