Vágd el a veszteséget, hagyd futni a nyereséget.. Működik a tőzsdén?

„Vágd el a veszteséget, hagyd futni a nyereséget” az egyike a legismertebb tőzsdei bölcsességeknek. A témával kapcsolatban azonban nincs egységes vélemény a szakértők, közgazdászok körében. Néhány héttel ezelőtt egy új vizsgálat került publikálásra, mely azt a látszatot kelti, hogy a fenti tőzsdei bölcsesség hasznos lehet a tőzsdei kereskedők számára. Cikkünkben a vizsgálat részleteit beszéljük meg. Témáink:

• „Vágd el a veszteséget, hagyd futni a nyereséget”
• A „vágd el a veszteséget..” elv nem működik..
• A „vágd el a veszteséget..” elv mégis működik?

„Vágd el a veszteséget, hagyd futni a nyereséget”

A „Vágd el a veszteséget, hagyd futni a nyereséget” (angolul Cut Your Losses Early; Let Your Profits Run) tőzsdei bölcsesség Edwin Lefevre 1923-ban megjelent, Egy spekuláns feljegyzései című könyvéből származik. A Jesse Livermore (részletek itt) spekulációs pályafutását tárgyaló könyvet tekinthetjük a spekulánsok bibliájának, és a legtöbb kereskedő kötelező tananyagként tekint a híres spekuláns könyvére. Eredeti formában az alábbiakat javasolja Jesse Livermore a kereskedőknek:

„Cutting losses quickly is the foremost rule of speculating.”

”The big money is not in the buying or the selling, but in the waiting.”

Későbbi bestseller alkotásokban is visszatérő elem a vágd el a veszteséget elv például Jack D.  Schwager A piac varázslói című könyvében, ahol több ismert profi kereskedővel készült interjúkból tudhatjuk meg, hogy számos kereskedő alkalmazza a vágd el a veszteséget elvet.

A módszer lényege tehát az lenne, hogy amikor a kereskedő ellen megy a piac, és veszteségbe kerül a pozíció, akkor egy meghatározott veszteségszint elérésekor kilép az ügyletből, zárja a megbízást. Hogy mit tekinthetünk megfelelő veszteségszintnek, hol van az a pont, ahol nagy a valószínűsége annak, hogy a korábbi, spekuláns által feltételezett mozgás nagy valószínűséggel nem folytatódik, már szubjektív megítélésé kérdése. Mindenesetre erre a célra a befektetők olyan szinteket használnak, ahol az árfolyam feltételezhetően nem véletlenszerűen mozog, azaz a befektetők figyelik és ügyleteket rendelnek ezekhez a szintekhez. Ilyen például a kerek számok, mozgóátlagok, különböző támaszok ellenállások, melyekkel kapcsolatban számos vizsgálat azt mutatja, hogy használatuk többletinformációt hordoz. Ezeket itt foglaltuk összeg:

• Trendkövető tőzsdestratégiák: Van bizonyíték a működésükre?
• 29 kutatás összegzése a mozgóátlag tőzsdestratégiákról
• Támasz, ellenállás a tőzsdén: Mit érdemes tudni a kereskedésükről?

A módszer másik része pedig a nyereség kifuttatása, azaz a lehető legtovább legyünk pozícióba, ha a megfelelő irányba mozdul el a piac. Ehhez jellemzően különböző követő és ugróstop módszereket alkalmaznak a kereskedők.

A „vágd el a veszteséget..” elv nem működik..

Ahogy a bevezetőben is utaltam rá, alapvető véleménykülönbség van a szakmán belül ezen a területen. A pénzügyi közgazdaságtan egyik ismert képviselője, a Nobel-díjas Philip H. Dybvig az Inefficient Dynamic Portfolio Strategies or How to Throw Away a Million Dollars in the Stock Market cím alatti anyagában dolgozza fel a témát. Vizsgálata szerint, ha a részvények ára véletlenszerűen alakul (bolyongás elmélet, mely a hatékony piacok egyik formája), akkor a veszteség elvágása nem optimális megoldás, és a vagyon folyamatos kis összegű csökkenéséhez vezet. Az általa készített szimuláció eredménye látható az alábbi grafikonon. Egy stop-loss megbízást használó befektető vagyona évente közel 100 bázisponttal (1%) csökken.

forrás: Philip H. Dybvig

A következő grafikon a „hagyd futni a nyereséghez” kapcsolódik, azaz a kereskedő azt gondolja, képes időzíteni a piacon, de a valóságban a kereskedési eredményei a véletlen hatása miatt változnak. Ebben az esetben évi 2 százalékos vagyoncsökkenést mutat a szimuláció.

forrás: Philip H. Dybvig

Ha tehát a pénzügyi közgazdaságtan irányából közelítjük meg a dolgot, akkor az optimális portfóliót a merton-szabály szerint lehet kialakítani, és bármiféle ettől történő eltérés (akár stop-loss megbízással, időzítéssel) azt eredményezi, hogy hosszú távon pénzt hagy a piacon a befektető.

A „vágd el a veszteséget..” elv mégis működik?

A témával kapcsolatos közgazdaságtani elméletek egyik fontos alappillére, hogy a befektetési eszközök ára véletlenszerűen alakul, és a múltbeli ár és a jövőbeli ár között nincs kapcsolat. Ez valóban így lenne, ha a piacok hatékony állapotban lennének, de a teljes piaci hatékonyság csak egy elméletben létező dolog, hiszen a tőzsdéken emberek kereskednek, akik kognitív torzítások tucatjait (lásd itt) követik el, melyek a piacot elmozdítják a hatékony állapotból. Ez pedig az eredményezi, hogy kihasználható összefüggések, anomáliák jelennek meg időről időre. Ilyen anomáliának tekinthető a momentum, a short-term reversal, a long-term reversal. Mindháromban az a közös, hogy a múltbeli ár hatást gyakorol a jövőbeni árra, azaz segítségükkel a jövőbeni ár bizonyos fokig előre jelezhető. Ezen túlmenően a technikai elemzés számos eszközére is igaz, hogy bizonyos fokú előrejelző képessége van. Ezek az eszközök nem működnének egy hatékony piacon, de a valóságban a piacok nem hatékonyak.

A fentiekre bizonyítékok is rendelkezésünkre állnak, és a témával kapcsolatos néhány hete megjelent tanulmány egy egyszerű momentum stratégián keresztül szemlélteti a vágd el a veszteséget, hagyd futni a nyereséget elv hasznosságát.

A tanulmányban egy statikus 70% részvény 30% kötvény portfóliót és egy CLE-LPR néven hivatkozott stratégiát hasonlítottak össze. Ez utóbbinak a lényege, hogy ha a tőzsdeindex 12 hónapos hozama -5% alá esik, akkor távol maradnak legalább 3 hónapig a piactól, és akkor lépnek vissza, ha a 12 hónapos hozam -5% fölé emelkedik.

Ahogy az alábbi grafikonon látható, a stratégia felülteljesíti a statikus portfóliót évi 1,4 százalékponttal. A CLE-LPR sharpe-rátája 0,53, szemben a statikus portfólió 0,43-as értékével, azaz egységnyi kockázatra vetítve magasabb a hozam. A maximális visszaesésben is jelentős különbség van. Amíg a statikus portfólió esetében 1929-32 között 70 százalék volt a maximális visszaesés, addig a CLE-LPR esetében 41 százalék. A 2007-2009 közötti időszakban pedig a statikus portfólió 42 százalékos visszaesése helyett 21 százalék volt a visszaesés.

A stratégia szabályaiból jól látszik, hogy tulajdonképpen egy momentum stratégiáról van szó, és a szerzők szerint, ha összevetjük az idősoros momentum (Moskowitz Time series momentum cím alatti munkája itt beszéltünk róla) szabályaival, akkor 94 százalékban ugyanakkor vagyunk befektetve a CLE-LPR stratégia esetében.

A szerzők szerint tehát a vágd el a veszteséget, hagyd futni a nyereséget szabály alkalmas arra, hogy az érzelmi hibákat, kognitív torzításokat (különösen a disposition effect) és azok hatását csökkentsék a kereskedők.

Ugyanakkor a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a fenti vizsgálat módszertanilag számos ok miatt megkérőjelezhető. Egyrészt a referencia index (statikus portfólió kötvény-részvény aránya) önkényesen lett megalkotva, nem vetették össze a stratégiát más kötvény-részvény arányú portfóliókkal. A stratégiában szereplő -5%-os limit, a 12 hónapos visszatekintési időtáv, a 3 hónapig a piactól távol maradunk szabály mind önkényesen lett meghatározva, nem ismert, hogy más paraméterek hogyan változtatnak az eredményen. Ráadásul egyelten terméken (egy hosszú távon emelkedő piacon) történt a visszatesztelés. Sajnos ezek miatt felmerül az overfitting lehetősége, az a kérdéses stratégia csak ezen a terméken, csak erre a múltbeli időszakra optimalizált paraméterekkel teljesít felül.  

Példaképpen nézzük meg a német tőzsdeindexen a -5%-os szabályt. Nyíllal jelölve, összesen 38 jelzést kapunk 1990-2023 között, ezzel szemben az amerikai piacon 25 jelzést kapunk. A magasabb jelzésszám több téves jelet, ki-beugrást, alacsonyabb eredményt vetít előre.