Regisztráljon portálunkon, és azonnal hozzáférhet oktatóvideóinkhoz!
Hírek
Az alábbi rovatunkban tőzsde, FOREX, befektetés, gazdaság, gazdaságpolitika témákban olvashat híreket.

A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi, gazdasági helyzete 2010-ben
2012-02-04 08:41Demográfiai, népmozgalmi jellemzők
A Magyarország területének 15%-át elfoglaló Dél-Dunántúlon 2011 elején 940 585 fős lakónépességet regisztráltak, amely hazánk lélekszámának alig több mint 9%-át tette ki. A területi részesedésnél alacsonyabb népességarányból adódóan a térség 66 fő/km2-es népsűrűsége jelentősen elmaradt az országos átlagtól (107 fő/km2), a 7 tervezési-statisztikai régió közül a legalacsonyabbnak mutatkozott.
A régió megyéi közül Baranya a legsűrűbben (88 fő/km2), Somogy pedig a legritkábban lakott (53 fő/km2). Az ország településeinek ugyanakkor mind a területi, mind a népességhányadnál számottevően nagyobb része, mintegy egyötöde régiónkban található, amely főként Baranya és Somogy jellemzően aprófalvas településszerkezetének tudható be. A Dél-Dunántúl 655 települése közül 41 város, 614 pedig község. A régió népességének 59%-a élt városban 2011 elején, amely jelentős mértékben elmaradt az ország 70%-os átlagától, de még a megyék főváros nélkül számított átlagától (63%) is. A városi népesség aránya a régió megyéi közül Baranyában volt a legmagasabb (66%),
Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2011. III. negyedév
2012-02-04 08:40Bevezető
Az első két negyedév stagnálása után 2011 harmadik negyedévében erőteljesebb árcsökkenés kezdődött a lakáspiacon.
BÉT - Emelkedett a BUX, elmaradt a profitrealizálás
2012-02-04 08:35A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 19.665,68 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A várt korrekció helyett kismértékben emelkedett a BUX, amit nagyrészt a profitrealizálás elmaradásával lehet magyarázni - mondta Gabler Gergely. Az Erste Befektetési Zrt. elemzője azt is hozzátette, hogy a délutáni jó hangulatot az amerikai munkaügyi minisztérium közlése alapozta meg, mivel a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 243 ezerrel emelkedett januárban, ami közel 100 ezerrel múlta felül az elemzői várakozásokat.
Malév - NFM: zöldmezős beruházásként lehetne új cég
2012-02-04 08:34Továbbra is vizsgálja a fejlesztési tárca egy budapesti központú légitársaság megalakításának lehetőségét, és mindent megtesznek a tevékenység folytatásáért - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Völner Pál közlése szerint ez az új cég zöldmezős beruházásként jöhet létre, a Malévet várhatóan felszámolják.
Szócska Miklós: lehetne még szigorítani a gyógyszermarketing szabályain
2012-02-04 08:33Tovább lehetne még szigorítani a gyógyszermarketing szabályain - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteken Budapesten.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara köztestületi rendezvényének első napján tartott záróelőadáson az államtitkár e kijelentését a résztvevők tapssal fogadták. Szócska Miklós ismét kiemelte: az aktuális egészségpolitikában úgy tekintik, hogy a gyógyszertár népegészségügyi találkozási pont. Ebből kifolyólag az
Malév - Változatlanul használhatók, de már nem adnak ki újabb Malév-Citibank hitelkártyát
2012-02-04 08:32A Malév-Citibank közös márkajelzésű hitelkártyák elektronikus fizetési eszközként továbbra is változatlan szerződési feltételek mellett működnek; a kártyák értékesítését azonban felfüggesztették - közölte a Citibank pénteken az MTI-vel.
Hencz Éva, a Citibank Europe Magyarországi Fióktelepének média- és közösségi kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a hitelkártyák elektronikus fizetési eszközként továbbra is változatlanul működnek, tehát az ügyfél használhatja vásárlásra, készpénzfelvételre, csoportos beszedési megbízások teljesítésére a megszokott módon, a szerződési feltételek szerint, mely szerződési feltételek továbbra is változatlanul érvényben vannak. Kijelentette: a bank nem számít kártyaelfogadási problémákra.
Berlusconi interjút adott a Financial Timesnak
2012-02-04 08:31Kormánytöbbsége tavaly novemberi elveszítése óta először adott interjút a sajtónak Silvio Berlusconi, aki a személyét és kormányát is többször megtámadó Financial Times brit gazdasági napilapnak erősítette meg, hogy nem lesz többé Itália miniszterelnöke.
Bukásáról és jövőbeli terveiről beszélt a Financial Times-nak adott, s az olasz média által előre kiszivárogtatott interjúban az egykori négyszeres olasz kormányfő. Az Olaszországot sújtó válsághelyzetben "melynek okai nem Itáliában, hanem Európában és az euróban voltak, úgy ítéltem meg, hogy ha kormányon maradok, kárt okozok az országnak, az engem támadó szörnyű médiakampány tüzében" - magyarázta távozása okait Berlusconi. Hozzátette, "felelőséggel és elegánsan álltam félre annak ellenére, hogy a szenátusban és a képviselőházban is megvolt a
Malév - Miniszteri rendelet a légiutas-szállítás rendkívüli feladatainak finanszírozásáról
2012-02-04 08:30Megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete a légiutas-szállítás rendkívüli feladatainak ellátása fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásáról a Magyar Közlöny pénteki számában péntek este, és azonnal hatályba is lépett.
Kedd óta már hatályos a kormány rendelete arról, hogy 2 milliárd forintot különítenek el a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből, és ez biztosít fedezetet a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. menetrend szerinti járatainak leállása miatt beálló válsághelyzet kezeléséhez szükséges rendkívüli intézkedések miatti kiadásokra.
Az előirányzat felhasználásával kapcsolatban a miniszter a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MAG Zrt.) számára feladatokat határoz meg, így a zrt. az előirányzat terhére kötelezettséget vállal, és azt pénzügyileg ellenjegyzi.
Szaúd-Arábia nagyobb beleszólás fejében növelné IMF-befizetéseit
2012-02-04 08:28Szaúd-Arábia nagyobb befizetés ellenében nagyobb beleszólást vár el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) döntéseibe - tájékoztatta egy magas rangú szaúdi politikus a Dow Jones hírügynökséget pénteken.
Christine Lagarde, az IMF Rijádban tartózkodó főigazgatója a globális gazdasági kilátások jobbítása érdekében az IMF 500 milliárd dolláros európai válságkezelési alapjához való hozzájárulásra kérte fel Szaúd-Arábiát.
"A szaúdi fél készségét fejezte ki a támogatásra a szavazati aránya növelésére adott garancia fejében" - mondta a Dow Jones hírügynökség forrása, hozzátéve, hogy a kérdésben nem születik végleges döntés a G20 pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek ebben a hónapban esedékes mexikóvárosi találkozója előtt.
A hivatalos szaúdi hírügynökség a Saudi Press Agency beszámolója szerint az IMF főigazgatója, Christine Lagarde pénteken találkozott Abdullah királlyal, valamint megbeszéléseket folytatott a pénzügyminiszterrel és a jegybank elnökével. A tárgyalások témájáról a hírügynökség részleteket nem közölt, mindössze annyit, hogy "világgazdasági eseményekről és az IMF szerepéről" volt szó.
Bővülést tervez a Bazaltbor-Badacsony Kft. az idén
2012-02-04 08:26Csaknem a kétszeresére tervezi növelni árbevételét az idei évben a Bazaltbor-Badacsony Kft., a bortermelés mellett borhotelt is üzemeltető cég 2012-ben 250 millió forintos árbevétellel számol - mondta Gagyi Pálffy András ügyvezető igazgató az MTI-nek.
Hozzátette: ez a prognózis nullszaldós üzleti eredményt helyez kilátásba 2012-ben.
A civil fogyasztóvédők szerint még mindig van megtévesztő jelölés a magyar termékekre
2012-02-04 08:25A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (fébész) és a Teszt plussz online fogyasztóvédelmi magazin felmérése szerint még mindig sok megtévesztő eredetjelölés található a magyar termékekre vonatkozóan plakátokon, a polccímkéken és akciós kiadványokban.
NFH: a Malév-járattörlésére az EK-rendelet vonatkozik
2012-02-03 14:07A Malév gépeinek leállása járattörlésnek tekintendő, és ez esetben az Európai Unió (az Európai Parlament és a Tanács) rendelete szabályozza a légi utasjogokra - közölte Fülöp Zsuzsanna a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.
Csökkent decemberben az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom
2012-02-03 14:04Novemberhez képest 0,4 százalékkal esett vissza decemberben az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom; az Európai Unió egészében 0,3 százalékos havi növekedés volt - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Novemberben még rendre 0,4, illetve 0,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Éves összehasonlításban a novemberi 1,5 százalékos visszaesés után 1,6 százalékkal csökkent az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom. Az Európai Unió egészében, az előző év hasonló időszakához képet 0,1 százalékkal nőtt decemberben a kiskereskedelmi forgalom a novemberi 0,7 százalékos éves visszaesés után.
Malév - Légitársaságok csatasorban
2012-02-03 14:03Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak.
Az Air France-KLM alternatív megoldásokat javasol azon utasainak, akik a Malév által üzemeltett közös járatokra váltottak jegyet - közölte az MTI-vel Párizsban az Air France sajtóosztálya.
A francia légitársaság képviselője elmondta: az Air France-KLM sajnálattal értesült arról, hogy a Malév február 3-án beszüntette működését. Emlékeztetett: a két légitársaságnak a Párizs-Budapest útvonalon közlekedő napi hat közös járatából hármat üzemeltetett a magyar légitársaság.
A lengyel pénzügyminiszter nem siet tárgyalni az IMF-nek ígért kölcsönről
2012-02-03 14:02Lengyelország nem hamarkodja el a tárgyalások megkezdését a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az euróövezet megsegítésére felajánlott kölcsönéről - mondta Jacek Rostowski pénzügyminiszter a TVP Info hírtévének adott interjújában.
A miniszter szerint a döntéssel meg kell várniuk, hogy a legnagyobb és leggazdagabb országok is csatlakozzanak a projekthez.
Malév - Leállt az áruszállító tevékenység is
2012-02-03 14:01A Malév leállásával a cég áruszállító üzletága is megszűnt - mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek.
Pénteken 51 járatot töröltek.
A Malév áruszállító üzletága 2010-ben 565,4 millió forint nyereséget ért el.
Az áruszállítási tevékenységet nem külön leányvállalat végzi a Malévnál.
Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget a magyar hatóságoknak
2012-02-03 14:00Az Európai Bizottság az illetékességi körébe tartozó minden segítséget megad a magyar hatóságoknak, hogy kezelni tudják a Malév leállása után kialakult helyzetet.
A testület közlekedési szóvivője, Helen Kearns egy pénteki sajtótájékoztatón a legfontosabbnak azt nevezte, hogy az érintett utasok számára érvényesítsék az uniós szabályokban előírt rendelkezéseket és jogaikat tiszteletben tartsák.
Gázellátás - Kevesebb orosz földgázt kap több európai ország
2012-02-03 13:59Egyre több európai ország jelzi, hogy kevesebb földgázt kap Oroszországból.
Szlovákia 30 százalékkal kisebb mennyiséget kapott a Barátság vezetéken a szlovák SPP gázszolgáltató szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint. A vállalat képes kielégíteni a fogyasztói igényeket, a tárolókban hárommiliárd köbméter földgáz van, ami Szlovákia felhasználásának nagyjából a fele. Mindamellett a szóvivő szerint a mostani, az időjárás indokolta helyzet messze nem annyira súlyos, mint 2009 januárjában, amikor az orosz-ukrán gázvita miatt gyakorlatilag leállt az orosz gázszállítás.
Németországból Kecskemétre helyezi át logisztikai központját a Phoenix Mecano
2012-02-03 13:58Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át - mondta pénteken Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója Kecskeméten.
Az OKSZ ajánlatokat készít az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyeivel kapcsolatban
2012-02-03 10:40Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) több ajánlattal keresi meg az Erzsébet-utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-t, azt szorgalmazva, hogy folytasson tárgyalásokat a nemzetközi áruházláncokkal az elfogadóhelyi szerződésről.
Az OKSZ pénteki közleményében azt írta, hogy az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáján továbbra sem szerepel élelmiszert árusító nemzetközi üzletlánc, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont).
Továbbra is tartja árfolyamát a forint
2012-02-03 10:39Továbbra is tartja árfolyamát a forint pénteken délelőtt, az eurót 10.15 órakor 291,65 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a reggeli 291,42, és a csütörtök esti 291,47 forint után.
Malév - Nem érte váratlanul a leállás a Budapest Airport Zrt fő tulajdonosát
2012-02-03 10:38Nem érte váratlanul a Malév leállása a Budapest Airport Zrt. (BA) fő tulajdonosát, a Hochtief német társaságot, amely készült is ennek bekövetkeztére - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
Donatella Gasser, a cég repülőtér-üzemeltető érdekeltségeit összefogó Hochtief Concessions kommunikációs vezetője elmondta: a leállás "szomorú", de előre látható fejlemény volt, amelyre így készülni is lehetett.
Hozzátette: a német cég nem csupán a magyar érdekeltség menedzsmentjével egyeztet arról, hogy a jelenlegi helyzetben mit érdemes tenni, hanem "szoros kapcsolatban áll a budapesti kormánnyal és a Malév vezetésével" is. Ugyanakkor a tervezett lépésekre vonatkozó kérdésre csupán annyit mondott, hogy korai lenne ezeket a nyilvánosság elé tárni. Megjegyezte viszont, hogy a cég reméli: "jó vége" lesz a történetnek.
A Hochtief Concessions 49,66 száza
Malév - Szállodaszövetség: akár 50 százalékkal is csökkenhetnek a beutazó vendégek
2012-02-03 10:37Ha rövid időn belül nem indulnak újra a Malév-járatok akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a beutazó vendégek száma Budapesten a következő hetekben - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) alelnöke pénteken az MTI-nek.
Péntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren nyugodtan várakoznak az emberek. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy újraindulhat a légitársaság működése.
Niklai Ákos azt mondta, az esetleges utasszám csökkenés több mint fele érinti a szállodákat, amelyek foglaltsága így akár két számjeggyel is visszaeshet.
Az arany az infláció és a defláció árnyékában
2012-02-03 09:45Az infláció rémképe különösen azóta kísért a befektetői piacokon, hogy az amerikai jegybank 2009 eleje óta folyamatos mennyiségi lazító intézkedésekkel avatkozik be gazdaság alakulásába. Egyidejűleg deflációs tendenciák is jelen vannak, mert bár enyhén nőtt a pénzromlás mértéke, a temérdek olcsó pénz még nem jelentkezik statisztikailag kimutatható masszív drágulás formájában. Az arany azonban szemlátomást jól érzi magát mindkét „fenevad” társaságában.
Az USA tízéves államkötvényeinek hozama 2% körül alakul, miközben az amerikai infláció jelenleg eléri a 3%-ot. Aki tehát washingtoni kormánykötvényekbe teszi a megtakarításait, az tudatosan vállal fel vagyonvesztést, hacsak azzal nem számol, hogy a pénzromlás hamarosan megfordul, és az árak további növekedés helyett inkább csökkenni fognak. Ezzel egy időben a felerősödött kereslet fűti az arany árfolyamát, minek következtében a sárga nemesfém jegyzése mindenkori történelmi csúcsa közelében tartózkodik. Akik aranyat vásárolnak, azok közismerten a pénzük értékvesztésétől félnek a leginkább, és a bizonyítottan értéktartó nemesfémbe való meneküléssel éppen az esetleges drágulás ellen kívánnak védekezni. A piacokat tehát paradox módon egyidejűleg kísérti a defláció és az infláció rémképe jelenleg.
Malév - A KÖFE segítséget ajánl a Malév utasainak
2012-02-03 09:25A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) vállalja, hogy a Malév hozzá forduló utasai jogainak érvényesítése érdekében fellép - közölte a szervezet.
A Malév a leállást követő három napon belül utazni vágyóknak kártalanítással és segítségnyújtással még rendezi a helyzetét a vonatkozó kormányrendelet értelmében, és hazahozza azon utasokat, akiknek február 29-i érvényes menetjegyük van Magyarországra. Aki azonban a leállást követő negyedik napon, vagy azt követően utazna a társasággal, illetve február 29-e után jönne haza, lehetséges, hogy csak külön jogi eljárás keretében tudja kifizetett jegyének árát visszakapni. Ehhez nyújt segítséget a közlemény szerint a KÖFE.
Peking a stratégiai partnerség elmélyítését ajánlotta Berlinnek
2012-02-03 09:24Kína kész Németországgal a hosszú távú stratégiai partnerség elmélyítésére - derült ki a kínai államelnök, Hu Csin-tao (Hu Jintao) és Angela Merkel német kancellár találkozójáról kiadott pénteki médiajelentésekből.
Hu megerősítette Kína hajlandóságát arra, hogy a párbeszéd megerősítésével "még nagyobb távlatokban és még nyitottabb hozzáállással" kezeljék a kétoldalú kapcsolatokat, illetve azok céljait és irányát.
Kína és Európa viszonyára vonatkozóan az elnök hangoztatta, hogy a két fél közös érdekköre egyre bővül, a kölcsönösen előnyös együttműködésre ezért még nagyobb szükség van.
Merkel egyebek között kiemelte, hogy a kétoldalú kapcsolatok az elmúlt negyven évben gyümölcsözőnek bizonyultak, a gazdasági és kereskedelmi területen a növekedés új szakaszába érkeztek. Németország ezek és a kölcsönös beruházások fokozásában érdekelt.
Malév - Hétkor jelentették be a repülőtéren a járatok törlését
2012-02-03 07:17Hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a Malév járatait törölték - értesült az MTI egy utastól hétfőn.
Bővül a Wassim Sajt sajtüzeme Hajdúböszörményben
2012-02-03 07:15Új sajtkészítő üzemrésszel bővül a Wassim Sajt Kft. hajdúböszörményi sajtüzeme; a több mint 800 millió forintos beruházás alapkövét tíz arab ország nagykövetének jelenlétében helyezte el csütörtökön Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere és Riad Naboulsi cégtulajdonos.
Riad Naboulsi - libanoni származású magyar üzletember - elmondta: a beruházáshoz, amellyel 100 új munkahelyet teremtenek a hajdúvárosban, 425 millió forint támogatást nyertek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében. Ezzel 280-ra nő a sajtgyártásban foglalkoztatottak száma Hajdúböszörményben.
A 2013 közepére elkészülő 1.700 négyzetméter alapterületű csarnokban évente 1.500-2.000 tonna, az arab világban közkedvelt Hajdú sajtot gyártanak majd, ezt rövid időn belül 3.000-4.000 tonnára növelik - jegyezte meg a tulajdonos.
Jelenleg évente 12-13 milliárd forint a hajdúböszörményi sajtüzem éves árbevétele, amit 3 éven belül 20 milliárdra kívánnak bővíteni - mondta az alapkőletételt követő sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére Riad Naboulsi.
VG konferencia - Dávid Ferenc: egy piacgazdaságban elfogadhatatlan a központi bérszabályozás
2012-02-03 07:14Egy piacgazdaságban elfogadhatatlan, hogy 2012-től elvárt béremelés formájában visszajött a központi bérszabályozás, noha az 1993-ban egyszer már megszűnt - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Világgazdaság napilap által rendezett csütörtöki budapesti konferencián.
A VOSZ főtitkára szerint a bértárgyalások legitim fóruma szerte Európában a szakszervezetek, a munkaadók és a - munkaadóként és mediátorként megjelenő - kormány részvételével működő grémium, amilyen az Országos Érdekegyeztető Tanács volt. Ebben a kormány szerint túl sok volt a 16 résztvevő, de furcsa módon az új felállásban 32 szereplő kapott helyet - magyarázta Dávid Ferenc. Ráadásul a 32 tagú Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban szinte lehetetlen értelmes párbeszédet folytatni és megegyezést kialakítani a minimálbérről, a garantált bérminimumról és az országos bérajánlásról, már csak azért is, mert ennek a grémiumnak nem részese a magyar kormány - tette hozzá.
Kína kiáll az euró mellett (Új: részletek)
2012-02-03 07:13Kína megfontolja mélyrehatóbb részvételét az ideiglenes euróövezeti mentőalapban (EFSF), illetve az azt felváltó euróövezeti stabilitási mechanizmusban (ESM); Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő csütörtökön tárgyalt Angela Merkel német kancellárral Pekingben.
A kínai miniszterelnök a találkozót követően újságírók előtt határozott ígéretet tett arra, hogy Peking segíteni fogja Európa erőfeszítéseit az euró stabilizálására. Egyúttal pénzügyi reformokat javasolt, és azt, hogy az EU egységes és egyértelmű megoldást tárjon a nemzetközi közösség elé. Álláspontja szerint a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és más nemzetközi pénzügyi szervezeteknek fontos szerepet kell kapniuk a válságkezelésben. Elhangzott: Kína valamennyi érintett féllel hajlandó együttműködni a hatékony ellenintézkedések kidolgozásában.
Ven megerősítette országa elkötelezettségét a támogatásban, de mint mondta, egyelőre keresik annak csatornáit. Ugyanakkor kiemelte, hogy Kína aktívabb szerepét az IMF-en keresztül történő finanszírozással, valamint az ESF-en, illetve az ESM-en keresztül képzeli el.
IMF/EU-konzultáció - Londoni elemzők: áprilisra létrejöhet az egyezmény
2012-02-03 07:12Áprilisra valószínűleg megszületik az egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val egy készenléti programról, és ez lehetővé teheti a magyar jegybanknak, hogy még az idén a szigorítási ciklus előtti szintre csökkentse alapkamatát - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban a megállapodásnak legalább olyan fontos feltétele a bírói karral kapcsolatos kérdések rendezése, mint a jegybanktörvény ügyében kért módosítások végrehajtása.
A Morgan Stanley bankcsoport londoni részlegének felzárkózó térségi elemzőstábja a hét elején Budapesten tett tájékozódó látogatást, és ennek során találkozott különböző magyar kormányintézmények és az MNB képviselőivel, magyar elemzőkkel, valamint "nemzetközi megfigyelőkkel".
Malév - Ernst and Young: szükség van nemzeti légitársaságra
2012-02-03 07:11Az Ernst and Young felmérése szerint az állampolgárok többsége úgy ítéli meg, hogy az államnak szüksége van stratégiai cégekre, így nemzeti légitársaságra is - mondta Bindics Judit, az Ernst and Young államigazgatási üzletág igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A nemzetközi tanácsadó cég szakértője a Malév sorsával, illetve egy esetlegesen később megalapítandó légiközlekedési vállalat jövőjével kapcsolatban nyilatkozott. A társaságnál világszerte több mint kétezren foglalkoznak ezzel az iparággal.
A 24 országra és 12 ezer megkérdezettre kiterjedő felmérésben arra is választ kerestek, hogy az állam lehet-e jó gazda egy stratégiai jellegű cégben, és azt is megvizsgálták, hogy az adott ország lakossága szerint szükség van-e stratégiai állami vállalatokra - közölte Bindics Judit.
Elmaradt a saját várakozásától a legnagyobb német bank eredménye
2012-02-03 07:10A várt 10 milliárd euró helyett 5,4 milliárd euró adózás előtti nyereséget ért el 2011-ben a Deutsche Bank, a legnagyobb német pénzintézet.
A társaság szerdai jelentése szerint elsősorban az euróövezeti adósságválság elmélyülésének következtében gyengén teljesítő befektetési banki ágazat miatt nem sikerült elérni a 10 milliárd eurós célt. Josef Ackermann leköszönő elnök ezzel a rekorderedménnyel kívánt távozni a banktól, amely vezetésével 10 év alatt a világ vezető pénzintézetei közé küzdötte fel magát.
Bercsi Gábor a magyar Nabucco vállalat (NNC) ügyvezető igazgatója
2012-02-03 07:10A Nabucco Gas Pipeline International GmbH február 1-jei hatállyal Bercsi Gábort nevezte ki ügyvezető igazgatónak a magyar Nabucco vállalat (NNC) élére - közölte a Nabucco Gas Pipeline csütörtökön.
A közlemény szerint Bercsi Gábor jelentős tapasztalattal rendelkezik az energiaszektor területén, több mint tíz évig volt a budapesti Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft. - az RWE leányvállalatának - ügyvezető igazgatója.
Bercsi Gábor a közleményben hangsúlyozta: a Nabucco növelni fogja Magyarország ellátásbiztonságát, a projekt sikeresen halad előre Magyarországon is, a környezetvédelmi és társadalmi hatástanulmány folyamatban van. A környezetvédelmi engedélyezési eljárás során a magyar szakaszra eddig összesen három engedélyt adtak ki a hatóságok. Az utolsó engedély kiadása 2012 első negyedévében várható.
BÉT - A pozitív nemzetközi hangulat tovább emelte a BUX-ot
2012-02-03 07:09A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,17 pontos, 1,95 százalékos emelkedéssel, 19.521,73 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint
továbbra is kitart a kedvező nemzetközi befektetői hangulat. Így a magyar értékpapír-piacon is emelkedtek az árak. A bróker kiemelte: a vezető magyar részvények csütörtökön az átlagnál jobban teljesítettek.
A csütörtöki kereskedés nyertese a Richter, az OTP és Mol volt, közülük a legjobban a Richter erősödött több, mint 3,5 százalékkal. Az üzletkötő továbbra is emelkedésre, a pozitív hangulat folytatódására számít.
A forint nem változott az euróhoz és a frankhoz képest kora estére
2012-02-03 07:08A forint csütörtök kora estére sem mutatott jelentős változást délutáni árfolyamához képest a bankközi devizapiacon.
Röviddel 19 óra előtt 291,47 forinton jegyezték az eurót, délután négykor 291,58 forint volt az árfolyam. Az euró tavaly év végi értékénél most 7,46 százalékkal gyengébb a forinthoz viszonyítva.
A svájci frank kora este 241,94 forintot ért a délutáni 241,97 forintot követően.
Folytatja az egyeztetéseket Hódmezővásárhely az Erste Bankkal
2012-02-03 07:07Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal - döntöttek csütörtökön a képviselők.
A közgyűlés fölhatalmazta Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt. A képviselők egyhangúlag felhatalmazták a polgármestert arra is, hogy szükség esetén forduljon az igazságszolgáltatáshoz, valamint kérje az Országgyűlés, illetve a kormány segítségét. Bírósági út esetén Lázár Jánosnak be kell mutatnia a keresetlevelet a testületnek jóváhagyásra.
Az önkormányzat decemberben kérte a 2006-ban kibocsátott, 69,4 millió svájci frank névértékű kötvénye kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását az értékpapírokat lejegyző Erste Banktól, de az – ahogy Lázár János fogalmazott - ultimátumban elutasította ezt.
A határozatot zárt ülésen fogadták a képviselők, de az azt megelőző több mint tízórás vita során többször szóba került a kötvény ügye is.
Állami támogatást kap Romániában a Nokia helyén megtelepedő Bosch
2012-02-03 07:06A román kormány állami támogatást nyújt a német Bosch csoportnak, amely a Nokia által elhagyott Kolozsvár közeli ipari parkban kíván megtelepedni.
A Bosch csoport mintegy 77 millió eurót fektet be, és első lépésben 300 új munkahelyet hoz létre a Kolozsvár közelében levő nemeszsuki ipari parkban, ahonnan az elmúlt év végén a Nokia távozott. A társaság autóvillamossági részlege 215 ezer négyzetméteres ipari terület bérlésére készül szerződést kötni.
A pénzügyi szakértők szerint az árfolyamrögzítéssel jól járnak az ügyfelek
2012-02-03 07:05A végtörlesztők mellett az árfolyamrögzítést kihasználók is nyertesei lehetnek a deviza lakáshiteleknek - fogalmazott a European Federation of Financial Advisors (EFOFA), a Pénzügyi Tanácsadók Európai Szövetségének (PTESZ) elnöke csütörtökön, Szegeden.
Patkós Róbert a hiteleseknek tartott előadás kapcsán az MTI-nek elmondta: az ügyfelek tájékoztatására országos turnét szerveztek, hiszen kevesen értik, hogy a pénzügyi világban milyen lehetőségeik vannak akkor, ha devizahitelük van. A szakember hangsúlyozta, sokan aggódnak, hogy mi lesz a devizahitelük sorsa, azonban vannak olyan forinthitelek, amelyek felvételével sokkal nagyobb veszteséget könyvelhet el az ügyfél, mintha megmaradna a devizahitele, és az árfolyamrögzítés lehetőségeivel élne. Akár több millió forintos különbség is lehet - mutatott rá. A devizahitelnél már akkor is csökkenés tapasztalható a részletben, ha javul az árfolyam - hívta fel a figyelmet.
Ezzel egyidejűleg viszont a forinthitelek 14,5 százalékos kamattal futnak, és annak a törlesztőrészlete annyi lesz, mintha 255 forinton törlesztené a svájci frankos hitelét - mutatott rá.
Kevesebb földgáz jut Európába - a Gazpromnál Ukrajnára mutogatnak
2012-02-03 07:04A Gazpromnál nem értik, mi lehet az oka annak, hogy egy sor európai partnerhez kevesebb földgáz jut, és Ukrajnára mutogatnak - adta hírül csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.
Alekszandr Medvegyev, a Gazprom Export vezérigazgatója közölte, hogy a kemény hidegre tekintettel a cég maximálisan megnövelte a földgáz szállítását, nemcsak Európába, hanem a Független Államok Közössége országaiba, így Fehéroroszországba és Ukrajnába is. Egyúttal növelte a gázkivételt a föld alatti gáztározókból.
Medvegyev azt mondta, hogy míg tavaly 150 milliárd köbméter földgázt szállítottak Európába, az idén a gázszállítás mennyisége éves szinten 180 milliárd köbméter.
Demján Sándor a magyar gazdaság állapotáról tájékoztatta az amerikai döntéshozókat
2012-02-03 07:03A magyar gazdaság állapotáról tájékoztatott több amerikai döntéshozót Washingtonban Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke, aki a hét eleje óta tárgyalt az amerikai fővárosban.
A VOSZ elnökét fogadta Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője, valamint Jeff Sessions és Daniel Akaka szenátor. Demján Sándor megbeszélést folytatott Richard McCormackkal, a Bank of America Merryl Lynch alelnökével, valamint pénzügyi és politikai szakértőkkel.
Német kutatóintézet: Görögország olyan, mint Kelet-Európa 1990-ben
2012-02-02 17:12Görögország helyzete nagyban hasonlít Kelet-Európa 1990-es helyzetére, azzal a különbséggel, hogy a rendszerváltás sokkját átélő régióban legalább voltak ipari hagyományok, amelyekre lehetett építeni - állapította meg új tanulmányában a berlini DIW gazdaságkutató intézet, amely szerint az iparosításra alapozott növekedés lehet Görögország egyetlen esélye.
A GVH versenykorlátozó magatartás gyanúja miatt indított eljárást
2012-02-02 17:11Versenykorlátozó magatartás gyanúja miatt eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hat szúnyogirtást végző cég ellen.
A hivatal az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében ismerteti: 2012. január 26-án eljárás kezdődött a Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt., a GERGELY AIR Légiszolgáltató és Export-Import Kft., a KOMPLEX AIR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a KOBO-COOP-'96 Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., az RSZ-COOP Légiszolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a SZEMP AIR Légiszolgáltató Kft. ellen.
A piaci átlagnál nagyobb növekedés az Unilevernél
2012-02-02 17:10A piaci átlagot meghaladó növekedésről számolt be az Unilever 2011-es pénzügyi jelentésében: a nehéz piaci és makrogazdasági környezet ellenére a brit-holland csoport 6,5 százalékkal növelte értékesítési bevételét az egy évvel korábbihoz képest - áll a társaságnak az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Tartja árfolyamát a forint
2012-02-02 17:09Csütörtökön viszonylag széles ingadozással, de megőrizte szerdán szerzett nyereségét a forint: az eurót délután négy órakor 291,58 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 291,50 forint után.
Csütörtökre virradóra az euró jegyzése 290-291 forint között mozgott. Szerda este és csütörtök reggel az eurót átmenetileg 290 forint alatt is jegyezték, amire utoljára tavaly október elején volt példa. Csütörtökön 289,42 és 293,40 forint között ingadozott az euró árfolyama.
A svájci frankot 241,97 forinton jegyzik 241,90 forint után, a dollár csütörtök délután 221,79 forint a szerda délutáni 221,30 forintos jegyzéssel szemben, a japán jen árfolyama pedig 2,9131 forint 2,9088 után.
A forintbefektetések javuló piaci megítélését tükrözve csütörtökön kétszeres túljegyzésre a meghirdetettnél nagyobb összegben hozamcsökkenéssel tudott értékesíteni 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ. Az aukciós kereslet tavaly szeptember közepe óta először közelítette meg a 100 milliárd forintot.
NIF: megkezdődött a felkészülés a téli üzemre az M0-ás déli szektorában
2012-02-02 17:08Megkezdődött a felkészülés a téli üzemre az M0-ás déli szektorában - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön.
Tájékoztatásuk szerint az M0-ás körgyűrű M1-M6 autópályák közötti részen jellemzően a téli üzemi állapot fenntartásához szükséges feladatokat végzik, ezek közül a legfontosabb a forgalomtechnikai állapot „téliesítése”, valamint a vízelvezető-rendszer megfelelő állapotának biztosítása volt. Elvégezték a sós hólétől védendő betonburkolatok takarását, és bizonyos helyeken az impregnálását.
OMV: harminc százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezik Ausztriába
2012-02-02 17:07Mintegy harminc százalékkal kevesebb orosz földgáz szállítását mérték Ausztriában a baumgarteni földgázelosztó központnál - közölte csütörtökön az OMV osztrák földgáz- és kőolajipari konszern.
Felülvizsgálják a Volán szolgáltatói szerződését Szekszárdon
2012-02-02 17:05Hat-nyolc százalékkal emelte a helyi járatok viteldíjait csütörtökön a szekszárdi közgyűlés, egyben arról is döntött, hogy felülvizsgálja a Gemenc Volánnal kötött közszolgálati szerződést.
A döntés értelmében a Gemenc Volán Zrt. javaslatával egyezően februártól egy menetjegyért 190 forintot, egy összvonalas bérletért 4800, a tanuló- és nyugdíjasbérletért 1465 forintot kell fizetni a tolnai megyeszékhelyen.
A társaságnak a közgyűlés elé terjesztett számításaiból kiderült: a helyi közlekedés tavaly 181 millió forintos nettó árbevétel mellett közel 33 millió forintos veszteséget hozott, és várhatóan az idén is veszteséges lesz. A cégvezető jelezte azt is, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. nem fogad el veszteséges tervezést.
Felülvizsgálják a Volán szolgáltatói szerződését Szekszárdon
2012-02-02 17:05Hat-nyolc százalékkal emelte a helyi járatok viteldíjait csütörtökön a szekszárdi közgyűlés, egyben arról is döntött, hogy felülvizsgálja a Gemenc Volánnal kötött közszolgálati szerződést.
A döntés értelmében a Gemenc Volán Zrt. javaslatával egyezően februártól egy menetjegyért 190 forintot, egy összvonalas bérletért 4800, a tanuló- és nyugdíjasbérletért 1465 forintot kell fizetni a tolnai megyeszékhelyen.
A társaságnak a közgyűlés elé terjesztett számításaiból kiderült: a helyi közlekedés tavaly 181 millió forintos nettó árbevétel mellett közel 33 millió forintos veszteséget hozott, és várhatóan az idén is veszteséges lesz. A cégvezető jelezte azt is, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. nem fogad el veszteséges tervezést.
IMF/EU-konzultáció - Londoni elemzők: áprilisra létrejöhet az egyezmény
2012-02-02 17:03Valószínűleg megszületik áprilisra az egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val egy készenléti programról, és ez lehetővé teheti a magyar jegybanknak, hogy még az idén a szigorítási ciklus előtti szintre csökkentse alapkamatát - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban a megállapodásnak legalább olyan fontos feltétele a bírói karral kapcsolatos kérdések rendezése, mint a jegybanktörvény ügyében kért módosítások végrehajtása.
A Morgan Stanley bankcsoport londoni részlegének felzárkózó térségi elemző stábja a hét elején Budapesten tett tájékozódó látogatást, és ennek során találkozott különböző magyar kormányintézmények és az MNB képviselőivel, valamint "nemzetközi megfigyelőkkel".
Európai Parlament: nagy hangsúlyt kell fektetni a gazdasági növekedésre
2012-02-02 14:41A pénzügyi fegyelem mellett a gazdasági növekedésre is nagy hangsúlyt kell fektetni, és amennyiben lehetséges, az uniós szerződés keretein belül kell megoldásokat találni - olvasható az Európai Parlament (EP) által csütörtökön Brüsszelben elfogadott gazdaságpolitikai állásfoglalásban.
A képviselők előzőleg a plenáris ülésen megvitatták a hétfői EU-csúcs eredményeit, azon belül a költségvetési fegyelmet tovább szigorító új pénzügyi szerződés szövegének elfogadását, illetve a növekedést és munkahelyteremtést ösztönözni kívánó döntéseket. Az új pénzügyi szerződéshez Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság nem kíván csatlakozni.
TakarékBank: az idén 0,5 százalékra lassulhat a magyar GDP növekedése
2012-02-02 14:39A TakarékBank elemzői szerint az idén 0,5 százalékra lassulhat a magyar GDP növekedési üteme, de 2013-ban már 1,8 százalékra gyorsulhat - mondta Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője a bank csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A bank várakozásai szerint az uniós elszámolású államháztartási deficit az idén a GDP-hez mérten 2,8 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz.
OC: a végtörlesztés alig befolyásolta a lakásárakat
2012-02-02 14:04A használt lakások piacán a végtörlesztés miatt eladásra kínált lakások árai mindössze 2 százalékkal voltak alacsonyabbak tavaly október és idén január vége között, a más célból eladásra kínált lakások áraihoz képest - közölte az Otthon Centrum (OC) franchise ingatlan közvetítő hálózat elemzése végeredményét csütörtökön az MTI-vel.
Decemberben és januárban - az OC közreműködésével - lezajlott adásvételek 27 százaléka volt olyan, hogy végtörlesztés miatt adta el a lakást a tulajdonosa. Ez a két hónapban együtt, országosan 4-5 ezer lakásra becsülhető - mondta Déry Attila az OC vezető elemzője az MTI-nek.
Megemelt értékesítés hozamcsökkenéssel a 12 hónapos DKJ aukción
2012-02-02 14:02Bő kétszeres túljegyzésre megemelt összegben hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az ÁKK a meghirdetettnél 5 milliárd forinttal magasabb összegben fogadott el ajánlatokat, és 50 milliárd forintért értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet.
MÁV START: egyre többen használják a wifit a vonatokon
2012-02-02 14:00Egyre többen használják a vezeték nélküli internetelérést, a wifit a vonatokon, az adatforgalom havonta 30-40 százalékkal nőtt - közölte a MÁV START Zrt. csütörtökön.
A közlemény szerint további bővítésként a MÁV-START az InterCity hálózatán közlekedő járművein tervezi az ingyenes wifi szolgáltatás biztosítását és ehhez kapcsolódódva konnektorok kiépítését.
Patai: a bankrendszer vesztesége a végtörlesztés miatt 210 milliárd forint lesz február végére
2012-02-02 13:59A magyar bankrendszernek a végtörlesztésből eredő vesztesége a legújabb becslés szerint 210 milliárd forint lesz február végére - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Világgazdaság napilap által rendezett csütörtöki budapesti konferencián.
Január közepén a végtörlesztés miatti veszteség 143 milliárd forint volt - egészítette ki az adatot a bankszövetség elnöke.
A devizában számított lakossági hitelek törlesztését befolyásolja majd az árfolyamgát kibővítése várhatóan áprilistól, amelynek törvényi szabályozása február 16. és február vége között alakul ki - közölte Patai Mihály.
Davos - Simai: A Világgazdasági Fórumon a kapitalizmus válságáról folyt a diskurzus
2012-02-02 13:59A január végi davosi Világgazdasági Fórumon központi szerepet kapott az a kérdés, hogy milyen lesz a kapitalizmus válsága nyomán kialakuló új társadalmi, gazdasági modell - mondta Simai Mihály akadémikus professzor csütörtökön.


















Friss hozzászólások
1 nap 12 óra
2 nap 14 óra
2 nap 16 óra
2 nap 16 óra
1 hét 2 nap
1 hét 2 nap
1 hét 4 nap
1 hét 4 nap
1 hét 5 nap
1 hét 5 nap