Füles csésze tőzsde alakzat: Megbízhatósága, kereskedése

A bejegyzésben megbeszéljük a füles csésze alakzattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Kitérek arra, hogyan lehet felismerni, milyen megbízhatósággal használható a füles csésze árfolyam alakzat.

Hogyan ismerhető fel a füles csésze árfolyamalakzat?

A füles csésze árfolyam alakzat a trendek folytatását jelző alakzatok csoportjába sorolható, így ha ilyen alakzattal találkozunk, akkor számíthatunk a korábbi trend folytatására. Bár a trend folytatását jelzi a formáció, ennek ellenére egy kitöréssel ér véget, de ez a kitörés a meglévő trend irányába történik. A  füles csésze árfolyam alakzat két részből, egy félkörből, melyben először csökken, majd emelkedik az árfolyam (csésze), és az emelkedést követő csökkenő trendből (fül) tevődik össze.

a füles csésze árfolyam alakzat

Látható a fenti ábrán, hogy a a füles csésze árfolyam alakzat előtt emelkedő trendben mozgott az árfolyam, majd a félkörrel jelölt részen egy árfolyamesést, korrekciót figyelhetünk meg, de ezt követően ismét emelkedésnek indult az árfolyam. A füles csésze árfolyam alakzat napos grafikonokon 2-12 hónap alatt alakul ki, de napos időtávnál kisebb (5-15-60 perces) grafikonokon is gyakran előfordul, bár részletes megbízhatósági adataim csak napos grafikonra vannak. Ezeket a következő bekezdésben tárgyaljuk.  Napos grafikon alatti időtávokon a kialakulási idő néhány napra rövidül. Miután kialakult a csésze félkörrel jelölt területe, az árfolyam ismét esésnek indul, ez lesz az alakzat fülrésze.

Napos gyertyákkal szemléltetett grafikonokon ez az időszak jellemzően 1-4 hétig tart. A fül kialakulását követően számíthatunk a kitörésre a trend irányában, de a kitörést a forgalomnak is alá kell támasztania, azaz az előző időszakhoz képest jelentősen nagyobb forgalommal kell megtörténnie. Az elmozdulás után az árfolyam a korábbi trend irányának megfelelően mozdul el.

A tankönyvek szerinti  füles csésze árfolyam alakzatokban a félkör kezdő- és végpontja egy magasságban van. Az ilyen árfolyam alakzatok azonban nagyon ritkák, a gyakorlatban a kezdő- és a végpont magassága eltérő.

 
 

Milyen feltételeknek kell megfelelnie a füles csésze alakzatnak?

A füles csésze árfolyam alakzat a 90-es évek elején került a köztudatba. Ekkor jelent meg William J. O'Neil könyve How to Make Money in Stocks címmel, melyben részletesen foglalkozik a füles csésze alakzat kereskedésével. William O'Neil neve ismerős lehet a befektetők, kereskedők számára, hiszen a népszerű CAN SLIM részvénykiválasztási technika is a nevéhez köthető. Az általam tanulmányozott könyvek közül O'Neil fogalmazza meg legjobba a füles csésze alakzatokkal kapcsolatos elvárásokat, kitér arra, hogy milyen paraméterekre érdemes odafigyelni. Emiatt a kereskedők széles köre ezeket a követelményeket figyeli (már aki olvasta O'Neil könyvét), és mivel a technikai elemzés témakörében mindig ott van az önbeteljesítő jóslat hatása (nem a jövőt jelzi, hanem a sok szereplő alakítja a jövőt), ezért érdemes lehet O'Neil kritériumait figyelni. O'Neil feltételei az alábbiak lennének.

1) A füles csésze kialakulását minimum 30%-os árfolyam emelkedés előzze meg

Ez egy erős szabály, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy tudjuk a füles csésze egy trenderősítő alakzat, így valóban legyen előtte egy trend, amit meg is tud erősíteni. O'Neil ezt 30 százalékban definiálta, azaz a füles csészét előzze meg 30%-os árfolyam emelkedés. Ez egyébként azt is jelenti, hogy mélyen a 200 napos mozgóátlag alatt kereskedhető részvények esetében (medvepiac) alig fogunk találni olyan részvényeket, melyek megfelelnek ennek a kritériumnak. Nagyrészt csak olyan részvényekre szűkül a kör (ami nem probléma), melyek piacán emelkedő trendet tapasztalunk. O'Neil egyébként a füles csészét megelőző trend forgalmát is vizsgálta. Itt a követelmény a Dow elmélet szerinti elvárás, azaz a forgalom erősítse meg a trendet, tehát növekvő átlagforgalmat (30 napos) kell tapasztalnunk.

2) A füles csésze U alakú legyen

A fenti képen egy U formájú füles csésze látható, azaz az árfolyam ív formában alakítja ki a csészét. Ezzel szemben a V formájú füles csészében az árfolyam meredeken mozdul lefelé, majd fölfelé is, ráadásul ezek a füles csészék rövid idő alatt alakulnak ki. O'Neil feltételeiben tehát az U forma, és a 7-65 hét közötti kialakulási idő található meg. Napos grafikonon sok esetben találunk V formájú, 7 hétnél gyorsabban kialakuló füles csésze alakzatokat, ezeket én nem figyelem.

3) Az alakzat mélysége 10-33%

Megfigyelhető a szabályos füles csésze alakzatok esetében, hogy a csésze kialakulása során jellemzően 10-33%-os árfolyam visszaesés történik, ez az alakzat mélysége. Bár saját vizsgálataim alapján ritkábban, de előfordulnak 40%-os mélységű alakzatok is. Illetve más könyvekben a Fibonacci indikátorhoz kötik az alakzat mélységének a vizsgálatát. Ebben az esetben az árfolyam a csésze kialakulása során az előző (a fenti ábra jobb oldalán levő emelkedő trend) emelkedő trendre felvett Fibonacci 61,8%-os szint alá esik, akkor gyanakodjunk arra, hogy nem alakul ki a formáció, és számítsunk a meglévő trend törésére. A fentiek után nézzük meg, hogy részvénypiacon, napos grafikonon milyen eredményekkel kereskedhetünk a füles csésze alakzatra.

 

(kép forrása: finvids.com)

Füles csésze árfolyam alakzat megbízhatósága

A füles csésze alakzat megbízhatóságában Thomas N. Bulkowski munkáira támaszkodtunk. Segítségével 412 füles csésze alakzat teljesítményét, megbízhatóságát ismerhetjük meg. A 412 füles csésze napos grafikonon, részvénypiacon egy erre a célra írt program segítségével lett tesztelve, mely egy elméleti stratégia alapján végez szimulációkat. Azért emelem ki, hogy egy elméleti stratégia, mert semmiféle kockázatkezelést nem tartalmaz, ráadásul a kitöréstől a trend csúcsáig a pozícióban maradtunk, mivel múltbeli adatokon zajlott a tesztelés. A valóságban természetesen nem tudhatjuk előre, hogy hol lesz a csúcs, így a leírt eredményeket nem fogjuk elérni valós körülmények között. Nem is ezt a célt szolgálják, hanem, hogy megnézzük a véletlen ügyletkötésnél több van-e az árfolyam alakzatban, érdemes-e egyáltalán foglalkoznunk vele.

Nézzük a megszerzett tapasztalatokat. A 412 füles csészét emelkedő trendben találtuk, egész egyszerűen a 30%-os előző trendre vonatkozó kritérium miatt. A kitörést követően átlagosan 34%-os hozamot lehetett elérni az alakzat kereskedésével. Hangsúlyoznám, hogy a trend csúcsáig benne voltunk az emelkedésben, ami a valóságban lehetetlenség. Illetve ez egy átlag, sok ügyletnek az átlaga, azaz vannak ennél nagyobb emelkedések, és kisebbek is.  Hozzávetőlegesen a vizsgált esetek negyedében 45%-ot meghaladó emelkedést láthattunk.

Érdekessége a füles csésze alakzatnak, hogy az emelkedést követően nagy visszaesés is bekövetkezik. Azaz ha a füles csésze validálódik, megtörténik a kitörés, akkor az átlagosan 34%-os árfolyam emelkedés után átlagosan 30%-os árfolyam visszaesés történik. Az időzítés tehát kulcsfontosságú, azaz befektetési időtávon nem érdemes a füles csésze alakzatra ügyletet kötni.

Sikeres kitörés után a vizsgált füles csésze alakzatok 5%-a nem jutott el az 5 százalékos árfolyam-emelkedésig, de az összes eset 17 százalékában sem jutott el a piac a 10%-os árfolyam emelkedésig. Ezek azok az esetek, melyekben valószínűleg nullában, vagy veszteségben fogunk kiszállni, ez természetesen függ a pozíciókezeléstől. A vizsgált árfolyam alakzatok fele egyébként nem érte el 30% árfolyam elmozdulást.

A 34%-os átlagos árfolyam emelkedést szembeállíthatjuk az S&P500 index árfolyamával, azaz ezen időszak alatt az S&P500 index átlagos árfolyam elmozdulása 16% volt. Ebből azért látszik, hogy kedvező általános piaci hangulat mellett alakultak ki a füles csésze alakzatok. Látható a fentiekből, hogy a füles csésze alakzat elsősorban bikapiacon használható, tekintettel arra, hogy trenderősítő alakzat. Ha szigorúan ragaszkodunk az O'Neil féle szabályokhoz (30%-os emelkedés), akkor medvepiacon elvétve találkozhatunk a füles csésze alakzattal. Fontos megemlíteni, hogy a füles csészének létezik inverted, azaz fordított formája. Ennek azonban teljesen eltérő a teljesítménye, a megbízhatósága. Ahogy az alábbi ábrán is látható az átlagos árfolyam elmozdulás itt már csak 16%.

 

(kép forrása: finvids.com)

További árfolyamalakzatok:

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, hozzá szeretnél szólni a témához, csatlakozz facebook csoportunkhoz ide kattintva!

Tanfolyamaink:

Új tartalmak

please do NOT follow this link